
Pegasus-biztos telefont szeretne? Íme a lehetőségek!
Megvan a bombabiztos megoldás azok számára, akik attól tartanak, hogy esetleg lehallgatják egy izraeli kémszoftver segítségével. Mint ismert, a Pegasus-szal okostelefonokat lehet megtámadni, a kémprogram ugyanis az Androidot, vagy iOS-t futtató eszközök sebezhetőségét használja ki, s így fér hozzá a telefon gyakorlatilag minden fontos funkciójához és a rajta tárolt adatokhoz.
Szupertitkos izraeli kémprogrammal figyelték meg az Orbán-kormány magyar bírálóit
Világszerte összesen több mint 50 ezer célszemélyről tudni.
Az Azonnali ezért össze is szedett egy listát, ahol a Pegasus-biztos „bunkófonok” közül vettek számba néhány ikonikus példányt. Igaz, a lehallgatástól ezek sem védenek teljesen, hiszen a hívások lehallgatására egyéb módszereik is akadnak a titkosszolgálatoknak, ám a napokban hírhedté vált izraeli kémszoftvertől egész biztosan megóvnak bennünket.
Rögtön az elsőként említik az örök klasszikus Nokia 3310-est, aminek használtan 9 és 18 ezer forint között mozog az ára a lap információi szerint. A telefon tökéletes azoknak, akik gyakran elejtik készüléküket, lévén legendásan strapabíró gyártmány. És ami a legfontosabb:
Izraeli kémszoftver nincs, Snake játék van.

Hasonló árban mozog használtan a Nokia 6310i, amely a maga korában egyébként igazi luxusterméknek számított. Ez volt az első, úgynevezett tri-ban telefon, ami a négy legelterjedtebb GSM-hálózatból legalább hármon működik, így gyakorlatilag a világ minden pontjáról lehet telefonálni vele.
Egy használt Sony Ericsson W800i az Azonnali információi szerint egy kicsit drágább, és Magyarországon már nem is kapni, viszont van már rajta bluetooth és USB-csatlakozó.
A lap ezeken felül megemlít még három, klasszikus „butatelefon” típust: a használtan legolcsóbb Siemens A50, az Alcatel OT300 és a Nokia 5510-es sem maradt ki a felsorolásból. Ez utóbbi arról vált nevezetessé, hogy QWERTY-billentyűzettel rendelkezik, így jóval gyorsabban lehet SMS-t írni vele. Ráadásul a Snake II játék is rá van telepítve. Az Alcatelt pedig azoknak ajánlják, akik antennás telefonnal szeretnék járni a nagyvilágot napjainkban, igaz, ilyet ma már sajnos elég nehéz találni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
tegnap, 16:22
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55