
A beoltottak közt is terjed és fertőz a delta-variáns
További Tech-Tudomány cikkek
-
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
- A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
- Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
- Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
- Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
A Reuters által közölt elemzés több, a delta-variáns által érintett ország egészségügyi jelentéseit veszi számba:
- Az Angol Közegészségügyi Intézet (PHE) pénteken azt közölte, hogy az országban 3692, a delta-variáns miatt kórházban kezelt betegből a páciensek 58,3 százalékát egyáltalán nem oltották be, 20,9 százalékát egyszer beoltották, 22,8 százalékát pedig mindkétszer beoltották a koronavírus ellen.
- Szingapúrból – ahol a delta-variáns már dominánssá vált – azt jelentették, hogy a koronavírusos esetek háromnegyede az oltottak közül kerül ki, bár állításuk szerint náluk rendszerint nem tapasztalnak súlyos tüneteket.
- Izraelben a kórházban kezelt emberek 60 százaléka a beoltottak közül kerül ki. Állításuk szerint a betegek többsége 60 év feletti, vagy krónikus betegségben szenved. Hozzátették: a Pfizer vakcinája kisebb mértékben bizonyult hatékonynak a tünetek megelőzésében delta-variánssal szemben, de az egyénnek még így is erős védelmet biztosít. Azt viszont nem akadályozza meg, hogy másokat megfertőzzön a vírus.
- Az Egyesült Államokban – ahol a delta-variáns már az esetek körülbelül 83 százalékát okozza – a közölt adatok szerint a súlyos betegek 97 százaléka az oltatlanok közül kerül ki.
A legnagyobb veszélyt a világra jelenleg a delta-variáns jelenti
– mondta Sharon Peacock mikrobiológus a Reutersnek nyilatkozva. Hozzátette: a delta „a legerősebb és a leggyorsabban terjedő variáns”, amely ez idáig kialakult.
Ezerszer annyi vírus az orrban
Nemrég egy kínai kutatás azt is kimutatta, hogy mi is lehet ennek az oka. Ennek eredménye szerint ugyanis a delta-variánssal megfertőzött emberek orrában
TÖBB MINT EZERSZER ANNYI VÍRUS VAN, MINT AZOKÉBAN, AKIK MÉG 2019 VÉGÉN FERTŐZŐDTEK MEG VUHANBAN KORONAVÍRUSsal.
A tudósok szerint részben ez magyarázhatja azt, hogy miért lehet fertőzőbb a többi változatnál ez a variáns.
Nehéz dolguk lesz a vakcináknak. Azoknak az embereknek, akik be vannak oltva, különösen vigyázniuk kell, hogy ne adják tovább a vírust
– mondta erről Eric Topol, a genomika szakértője.
Carlos del Rio, az Emory University epidemiológus és gyógyszerész szakértője eközben arra emlékeztetett, hogy a vakcinák kifejlesztésével eredetileg a súlyos megbetegedések és a halálozások megelőzése volt a cél. Az oltóanyagok azonban hatékonyabbnak bizonyultak a vártnál, és a fertőzés továbbadását is meg tudták akadályozni – egészen addig, amíg meg nem jelentek a variánsok.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
tegnap, 12:03
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
tegnap, 19:12
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
tegnap, 16:05
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
tegnap, 18:04
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
tegnap, 15:52
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
tegnap, 05:59
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05