Máté, Mirella
7 °C
18 °C

Szemétművészettel egy szebb világért

2021.08.25. 14:32

Korunk egyik legnagyobb, mégsem eléggé vitatott problémája a túlzott hulladéktermelés. Csak az Európai Unióban hárommilliárd tonna szemét gyűlik össze évente, aminek csupán elenyésző hányada kerül újrahasznosításra – ennek hatására jön az éghajlatváltozás, szennyeződik a talaj és a levegőnk is. Pedig kis odafigyeléssel és kreativitással akár esztétikum és hobbi is lehet a Föld megmentéséből.

A HybridCycle ennek jegyében hirdette meg idén a Tiszta Balaton, tiszta művészet programsorozatát, mellyel a strandokon, nyaralás közben, majd szeptembertől az iskolákban tart edukációs céllal szemléletformáló workshopokat.

A kezdeményezés gyerekeket és felnőtteket egyaránt megcéloz, újfajta, fenntartható művészet formájában közelebb hozva hozzájuk a környezetvédelmet. A gyermekek számára is érdekes és érthető módon mutatták be a nyári programsorozaton a hulladék újrafelhasználásában rejlő lehetőségeket. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa és a HybridCycle együttműködésével szervezett balatoni strandworkshopokon négy közkedvelt strandon, Ábrahámhegyen, Keszthelyen, Gyenesdiáson és Csopakon tartottak érzékenyítő előadásokat, workshopokat, ahol animátorok hívták közös alkotásra az üdülő gyerekeket.

A trash art jellegű alkotói foglalkozásokat a 7–14 éves korosztálynak szerveztük, hogy a szünidő alatt játszva, a kreatív alkotás mentén sajátíthassák el a szelektív hulladékgyűjtés gyakorlatait. A workshopokon a kreatív újrahasznosítással ismerkedhettek meg ennek a fogékony korosztálynak a képviselői. Ez egy olyan élményalapú tanulási módszer, amely során új tárgyakat készítettek a gyerekek a kidobásra ítélt anyagokból

– mondta a HybridCycle tulajdonosa, Erdélyi Szabolcs.

Többéves gyakorlat már, hogy az újrahasznosítás folyamatába művészeket vonnak be a szervezők, amit alkotótábor keretében valósítanak meg. Ezeken az alkalmakon szemétből születnek a különböző művészeti alkotások és installációk. Az elkészült munkákból ősszel kiállításokat szerveznek Veszprémben, Balatonfüreden és Budapesten.

A kezdeményezés idén képviseltette magát a kapolcsi Művészetek Völgye összművészeti fesztiválon és a Paloznaki Jazzpikniken, még több emberrel megismertetve a PET-palackok, az alumíniumdobozok vagy épp a borosdugók helyes szelektív gyűjtésének fontosságát. Augusztusban a Balatonfüredi Borhetekhez, valamint a Veszprémi Utcazene Fesztiválhoz is csatlakoztak a szervezők, de az ősz beköszöntével sem állnak le a munkálatok az élhetőbb jövőért.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.