Mi lesz az influenza elleni oltásokkal idén?
További Tech-Tudomány cikkek
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
- Olyan új funkciót kapott az Amazon Prime Video, amit az összes streamingplatform irigyel
A várakozások szerint az idei influenzaszezon súlyosabb lesz a tavalyinál. Idén egyrészt jóval enyhébbek a járványügyi óvintézkedések, nincs például kötelező maszkviselés, ami az influenza terjedését is gátolná. Ehhez hozzájön még az úgynevezett genetikai palacknyakhatás kockázata, ami annyit jelent, hogy az alacsony arányban cirkuláló influenzatörzsek közül az evolúciósan sikeresebbekre nagyobb szelekciós nyomás hárul, így a problémásabb törzsek kerülhetnek túlsúlyba.
Magyarországon az influenza elleni védőoltás fejlesztése és gyártása mintegy nyolc évtizedes múltra tekint vissza.
Oltóanyagot idehaza rendszeresen 1961-től állítanak elő. Ennek alapjait a legendás Takátsy Gyula professzor fektette le, aki a WHO influenzaközpontjának vezetőjeként 630 ezer vakcina elkészítésében vett részt az 1968-as influenza-világjárvány idején. Munkájának és a Magyarországon gyártott vakcináknak köszönhetően hazánkban a környező országokhoz képest a járvány jóval kevesebb áldozatot szedett.
A vakcinába kerülő vírustörzseket – a WHO ajánlása nyomán – évente a járványügyi helyzet elemzésének alapján választja ki a gyártó. Ennek során érdekesség, hogy bizonyos influenzavírusok, így az influenza B törzs ún. Yamagata vonala 2020-ban egyszerűen kihalt, hiszen a tavalyi enyhe járvány során nem tudott gazdaszervezetről gazdaszervezetre továbbjutni. Kemenesi Gábor virológus a napokban osztott meg Facebook-oldalán egy hongkongi tanulmányt erről. Ennek megfelelően a magyar vakcinába a WHO ajánlása nyomán a Yamagata vírus nem kerül bele idén (a négy vírust tartalmazó, külföldről importált vakcinákban jellemzően benne maradt). A magyar vakcina abban is egyedülálló, hogy valamennyi immunológiai követelményt a szervezetet ért kisebb vírusterheléssel is képes teljesíteni. A hazai oltás vírusfehérje- (hemagglutinin)tartalma ugyanis vírustörzsenként 6 mikrogramm, vagyis összesen 18 mikrogramm. A magyar vakcina ezzel is megfelelő immunválaszt képes kiváltani. A külföldről behozott vakcinák vírusonként 15 mikrogramm fehérjét tartalmaznak, összesen tehát 60 mikrogrammot. A csökkentett vírusfehérje-terhelés mellett elért megfelelő immunválaszt magyar fejlesztőknek sikerült a világon először megvalósítani, melyről több tekintélyes nemzetközi szakmai lap is tudósított. Idén 1,3 millió adag legyártása tervezett. Íme az oltások elérhetőségének jelenlegi terve:
I. Térítésmentes influenza elleni védőoltásra jogosultak (3 éven felüliek esetén, 3Fluart, magyar fejlesztés):
A) Fokozottan veszélyeztetettek kockázati csoportjai:
- 60 éven felüliek, egészségi állapotuktól függetlenül;
- krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, asztmás betegek;
- súlyos elhízás vagy neuromusculáris betegség miatt korlátozott légzési funkciójú betegek;
- szív-, érrendszeri betegségben szenvedők (kivéve a kezelt és beállított magasvérnyomás-betegséget);
- veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotban szenvedő betegek (beleértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is);
- krónikus máj- és vesebetegek;
- anyagcsere-betegségben szenvedők, pl. diabétesz;
- várandós nők;
- azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenza szezonális időszakára tervezik;
- ápolást, gondozást nyújtó, rehabilitációs, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, lakóotthonokban vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt, gondozott személyek;
- tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyermekek és serdülők (a Reye-szindróma veszélye miatt).
B) A fertőzés átvitele révén veszélyeztető személyek:
- egészségügyi dolgozók, különös tekintettel a transzplantációs, az onkológiai, a hematológiai, a művese-, a szülészeti-nőgyógyászati, a felnőttek és a gyermekek számára intenzív ellátást nyújtó, valamint a krónikus belgyógyászati osztályokon a betegekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyekre, továbbá a várandós nők és az újszülöttek, csecsemők gondozását végző egészségügyi dolgozók (beleértve a védőnőket is);
- ápolást, gondozást nyújtó egészségügyi/szociális intézmények dolgozói.
C) Állattenyésztés területén dolgozók:
- sertés és baromfi tartásával, valamint ezen állatok szállításával foglalkozók;
- baromfifeldolgozókban, a vágóhidakon dolgozók;
- állati eredetű influenzavírussal fertőzött vagy arra gyanús állatok megsemmisítésével foglalkozók.
II. Térítésmentes védőoltásra jogosultak (6 hónaposnál idősebb, de 3 évesnél fiatalabb csecsemők és gyermekek esetén, Vaxigrip, külföldi import):
- krónikus szív- és érrendszeri, és/vagy légzőrendszeri betegségben szenvedő gyermekek (beleértve a bronchopulmonáris dysplasiát, a cysticus fibrosist és az asztmát), akiknek az állapota rendszeres orvosi ellenőrzést vagy kórházi kezelést igényel;
- veleszületett vagy szerzett immundeficienciában szenvedők;
- vesebeteg gyermekek;
- anaemiában, hemoglobinopathiában szenvedők;
- hosszantartó acetilszalicilsav-terápiában részesülők;
- egyéb krónikus betegségben szenvedők (diabéteszesek, anyagcserebetegek);
- egészségügyi intézményben tartósan ápolt gyermekek, csecsemő- és gyermekotthonok lakói.
A hazai ajánlással megegyezően az influenza elleni védőoltást az Európai Unió valamennyi tagállama ajánlja:
- a krónikus tüdő-, szív-, vese- és anyagcsere-betegségben szenvedők részére;
- az immunrendszer bármilyen oknál fogva fennálló szerzett vagy veleszületett gyengesége esetén;
- Az ECDC (Európai Járványügyi Központ) adatai szerint a vizsgált harminc tagállamból huszonnyolcban, köztük Magyarországon is javasolt az állapotos nők influenza elleni oltása;
- míg az egészségügyi dolgozóké harmincból huszonkilenc tagállamban kiemelten javasolt (Dánia a kivétel).
A cikk szerzője allergológus és klinikai immunológus szakorvos, c. egyetemi tanár.
(Borítókép: Egy háziorvos influenza elleni védőoltást tartalmazó fecskendővel a kezében, Salgótarjánban 2017. október 24-én. Fotó: Komka Péter / MTI)