
Nem kell elhagyni a Földet ahhoz, hogy az űrben utazzunk

Virtuális űrutazást tesz lehetővé a lausanne-i Svájci Műszaki Egyetem (EPFL) asztrofizikusai és informatikusai által kifejlesztett új szoftver, adta hírül az MTI.
A VIRUP (Virtual Universe Project) segítségével a hobbicsillagászok térben és időben is utazhatnak saját naprendszerünktől egészen a látható univerzum külső határáig. A VIRUP segítségével „meglátogatható” az eddig felfedezett 4500 exobolygó és 50 millió galaxis, a virtuális időutazás során pedig szimuláció segítségével a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis jövőbeli összeütközését láthatja az érdeklődő. Tardis nem kell hozzá, egy megfelelő számítógépre és VR szemüvegre azonban szükség van a kozmológiai adatokból létrehozott mesterséges űr megtapasztalásához.
Jelenleg a fejlesztő tudósok azon dolgoznak, hogy a program több égitestet, például aszteroidákat, csillagködöket, és pulzárokat is meg tudjon jeleníteni 3D-ben. A program másodpercenként 90 képből állítja elő az univerzum virtuális mását. A képek forrása nyolc különböző adatbázis, melyekben csillagászok és asztrofizikusok által készített felvételek vannak.
Az asztrofizikai adatok vizualizálása sokkal megfoghatóbb, mint a grafikák és a számok. Segítségükkel képet kaphatunk ezekről az összetett jelenségekről – mondta Yves Revaz asztrofizikus, aki Revaz Florian Cabot informatikussal közösen fejlesztette ki a virtuális valóságban űrutazó szoftvert. Akit érdekel, a szoftverkódot leszedheti innen a Gitlabről.
(Borítókép: Hadrien Gurnel, a Lausanne-i Szövetségi Műszaki Egyetem (EPFL) Kísérleti Muzeológia Laboratóriumának szoftverfejlesztő mérnöke háromdimenziós szemüveggel tanulmányozza a világmindenség legrészletesebb térképét az egyetem Asztrofizikai Laboratóriumának tudósai által kifejlesztett virtuálisvalóság-szoftver (Virtual Reality Universe Project Virup) segítségével egy 360 fokos panorámaképernyőn az egyetem Kísérleti Muzeológia Laboratóriumában, a Lausanne közelében fekvő Saint-Sulpice-ben 2021. október 12-én. Fotó: MTI / EPA / Keystone / Laurent Gillieron)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
tegnap, 16:22
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
tegnap, 21:05
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28