Így nézett volna ki az iPad, ha a kilencvenes években készül el

A tabletet nem az Apple találta fel, viszont az iPad 2010-es megjelenésével ez a cég tette közismertté és mindenki által könnyen használhatóvá a termékkategóriát. Az Apple sikere az üzletágban több mint egy évtizede töretlen, stabilan uralják a táblagépek piacának egyharmadát az iPadekkel. A kilencvenes években azonban a sikeres jelző helyett sokkal inkább illett az almásék táblagépbizniszére az, hogy veszett fejsze nyele.

Steve Jobs eltávolítása után John Sculley került az Apple vezérigazgatói székébe. Sculley hitt benne, hogy a számítástechnika jövőjét a hordozható, ceruzával és kézírással irányítható eszközök jelentik. Nagyot nem tévedett, csak ötletével úgy huszonhárom évvel járt a használhatóan megvalósítható technológia előtt. 1993-ban mutatta be az Apple a Newtont, egy digitális személyi asszisztenst, amely mind felhasználói, mind fejlesztői oldalról negatív fogadtatásban részesült. Drága volt, fejleszteni nehéz volt rá, és sokba is került, a felhasználói élmény pedig egyszerűen hulladék volt, a húzó funkcióként szolgáló kézírás-felismerés sem működött rendesen.

Sculley ettől függetlenül nem adta fel, a Newton-projektbe és a platformba öt, piacon töltött év alatt több mint százmillió dollárt pumpált bele az Apple. Vannak fanatikus rajongók, akik a mai napig imádják a Newtont, ennyiben sikeres volt a dolog.

Ám az Apple nem állt le a digitális személyi asszisztensek fejlesztésével. 1993 és 1995 között három, a Newtonhoz hasonló hordozható eszközt teszteltek prototípusként. Ezek voltak a VideoPad nevet viselő kütyük, amelyek soha nem jutottak el a kész termékállapotig. Most azonban valaki megvehet és hazavihet egy korai darabot a koncepcióból, a Bonhams aukciósház ugyanis eladásra kínál egy 1994–95-ös VideoPad 2 prototípust. A különleges, korábban soha nem látott eszköz a Tudomány és Technológia Története aukción kerül kalapács alá, több Macintosh-prototípus és egy első generációs iPad-prototípus mellett. A VideoPad 2-ért 8–12 ezer dollár körüli összegre számítanak, mivel ez az egyetlen példány, amelyről tudni lehet. Az eszközt 1999-ben egy Apple-mérnöktől vásárolták meg Kaliforniában.

A VideoPad dizájnja John Sculley egyik rajzán alapul. A mai iPadek egyszerű téglalapformájához kevésbé hasonlít, kinyitható fedelével inkább olyan, mint egy laptop. A tervek szerint a VideoPadban az alsó és a felső részben is lett volna egy-egy kijelző (ezt a Microsoft harminc évvel később amúgy megcsinálta, kétszer is), egy beépített kamera felül, két hangszóró videóhívásokhoz, memóriakártya-foglalat, telefonvonal-bemenet, illetve az energiaellátáshoz egy adapter, amellyel elektromos hálózatra lehet rakni a gépet. A ház nagy teherbírású műanyagból készült volna, a mai tabletekhez képest elég bumszli volt (180 × 232 × 33 milliméter), de legalább járt volna mellé egy bőrtok, amiben lehet hordozni.

Sculley koncepciója nem állt messze Jobs víziójától, hogy a számítástechnika jövője a hordozható gépekben rejlik. Jobs azonban egyből kukázta a Newtont, a fejlesztés alatt álló Newton OS-t és a VideoPad-projektet is, amint 1997-ben visszakerült az Apple-hez. Annak, hogy Jobs a Newtont és a VideoPadet is az elsők között nyírta ki, két oka lehetett: az egyik, hogy rendkívül utálta Sculley-t az 1985-ben történtek miatt. A másik, hogy félkésznek érezte a koncepciót, és gyengének a felhasználói élményt.