A szegényebb országok ötször többet költenek hiteltörlesztésre, mint a klímakrízis kezelésére

A Föld alacsonyabb jövedelmű országai dollármilliárdokat költenek hiteltörlesztésre, ez pedig akadályozza a válságkezelési képességüket. Az angol Jubilee Debt Campaign, az egyik vezető, a szegénység felszámolásáért küzdő jótékonysági szervezet felmérése szerint az alacsony jövedelmű országok ötször többet költenek adósságtörlesztésre, mint a klímakrízis megoldására.

A felmérés szerint a Föld 34 legszegényebb országa 29,4 milliárd amerikai dollárt törleszt tartozásként és 5,4 milliárd dollárt költ a klímaharcra.

A lista élén álló országok közül Uganda például 537 millió dollárt tervezett 2016 és 2020 között a klímaváltozás elleni célokra fordítani, főként nemzetközi szervezetek és adományok finanszírozásának felhasználásával. Úgy tervezték, ezt az összeget az ország infrastruktúrájának fejlesztésére és javítására fogják fordítani. A teljes büdzsé 107 millió dolláros éves költségvetése azonban eltörpül, ha mellétesszük, hogy az ország 739 millió dollárt fizetett ki idén adósságtörlesztésként. A Guardian cikke szerint ez az éves törlesztőrészlet 2025-re 1,35 milliárd dollárra nőhet.

Az elkövetkező öt évben 34 olyan, szegénységben élő országra számítanak a Jubilee Debt Campaign felmérése szerint, amely a klímaváltozás okozta hatások elleni küzdelemre fordított pénz hétszeresét fogja kifizetni évente hiteltörlesztésre.

Ennek oka a felmérést készítő szervezet vezetője, Heidi Chow szerint az, hogy az adott országok a klímaváltozásra fordított összegeket is csak hitelből tudják folyósítani, így az egyébként is jelentős méretű adósságuk tovább emelkedik. Miért? Az elmúlt húsz évben az IMF-től, a Világbanktól és Kínától rendkívül sok hitelt vettek fel a szegény és a feltörekvő országok – utóbbi csoportba sorolják Magyarországot – annak reményében, hogy a rendszeres törlesztéssel csökkenni fognak a kamatlábak. A legszegényebb régiók államai viszont így is tíz százalékkal magasabb törlesztőrészletet fizetnek, mint a feltörekvő piacok (2,5 százalék) vagy a gazdag országok (1,5 százalék). A koronavírus okozta világjárvány alatt az IMF biztosította, hogy a szegény országok adósságkamatai csökkenjenek, az IMF azonban nem az egyetlen hitelező, Kínára és a (rejtett) kínai hitelekre nem vonatkozott a biztosítás.

Az angol szervezet az országok adósságtörlesztésének adatait és az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének (FCCC) keretei között országonként vállalt összegeket vette alapul. Az azonban, hogy az FCCC-ben milyen összeg szerepel mint kitűzött klímacél, és az, hogy mennyi a valós érték, eltérhet, hisz a szegényebb országok klímaköltésük kisebb részét finanszírozzák saját forrásból, nagyobbat pedig nemzetközi adományokból. A szervezet jelentése megjegyzi, lehetséges az is, hogy túlbecsülték az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra fordított kiadásokat, mivel „hiába állítja egy ország, hogy erre költött, az nem biztosíték, hogy tényleg arra megy el a pénz”.

A korábban már említett Uganda például az adósságai miatt nem tud másra költeni, mondja Ausi Kibowa, a SEATINI (Southern and Eastern Africa Trade Information and Negotiations Institute) tagja. Az országnak ráadásul fokoznia kell a fosszilis tüzelőanyagok kitermelését az adósság kifizetése érdekében, ami visszavezet a spirálba. Kibowa szerint az éghajlati igazságtalanság kezelése érdekében az ENSZ most hétvégén soron következő klímatárgyalásán (COP26) az egyeztetett témák közt kell lennie az adósságkönnyítésnek.

A gazdag országokat Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is arra kérte, hogy a COP26-ra készített ötpontos akcióterv keretében hozzanak létre egy százmilliárd dolláros alapot, amellyel csökkenthetik a gazdag és a szegény országok klímaköltései közötti különbségeket. A közös alap létrehozása nem új ötlet, 2009-ben merült fel először, és akkor 2020-at tűzték ki mint a teljesítés céljának dátumát. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) felmérése szerint azonban jelenleg a legoptimistább dátum 2023 lehet, mire összegyűlik az alapba szánt pénz.

Az éghajlatváltozás következményei – az emelkedő hőmérséklet, az erősebb szárazságok és esőzések és az ezzel járó mezőgazdasági terméketlenség – a szegény országokat sokkal durvábban sújtják, ezért kiemelten fontos lehet elérni a célokat, amelyeket az alapból finanszíroznának. Az EU több mint 25 milliárd dollárt szánt évente a projektre, és várhatóan emelni fogja az összeget. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Joe Biden múlt hónapban úgy nyilatkozott, egyeztet a kongresszussal, és 2024-re az USA megduplázza az alapba fizetett összeget 11,4 milliárd dollárra. Biden nyilatkozatát az EU vezetősége üdvözölte, ám nem tartotta elégségesnek.

Von der Leyen szerint a G20 államainak, amelyek a globális kibocsátás nyolcvan százalékáért felelősek, hiteles kötelezettségvállalásokat kell tenniük az évszázad közepéig történő szén-dioxid-mentesítésre és a tényleges kibocsátás ebben az évtizedben történő csökkentésére.

Az EU júliusban hozta nyilvánosságra 2050-ig tartó nettó nulla kibocsátásról szóló zöld megállapodási tervét, ám ennek hitelességét belső megosztottság fenyegetheti. Lengyelország miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki a Financial Timesnak azt mondta, vétóra készülnek a zöld megállapodási tervvel kapcsolatban. A vétót a lengyel kormány stratégiai lépésnek szánja, válaszként a jogállamiság megsértése miatt az országot érő büntetésre. Von der Leyen szerint Lengyelországnak nincs kellő ereje az EU-n belül a vétóhoz, ám megnehezíti a terv keretein belüli együttműködést, amelyet az Európai Bizottság elnöke szerint minél hamarabb el kellene kezdeni, ugyanis visszafordíthatatlan fordulópontnál tart a világ.

(Borítókép: Ugandai lakosok. Fotó: Farm Images / Universal Images Group / Getty Images)