
Tájfotót és repülést megörökítő videót küldtek a Mars-járók

További Tech-Tudomány cikkek
-
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
- Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
- Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színesbőrű embert
- Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
A NASA mindkét Mars-járója, a Curiosity és a Perseverance is különleges felvételeket készített a vörös bolygón. Előbbi képeslapra illő fotót alkotott, utóbbi pedig sikeresen videóra vette, ahogy kutatótársa, az Ingenuity Mars-helikopter felszáll és repül.
A Curiosity a Mount Sharp (Éles-hegy) oldalából készített navigációs kameráinak segítségével két felvételt. A november 16-án reggel 8 óra 30-kor és délután 16:10-kor lőtt fotókon a fényviszonyok változásával létrejött kontrasztnak köszönhetően jól kirajzolódnak a táj részletei. Bár a szonda képes színes felvételek készítésére is, a most közzétett fotót a Curiosityt irányító csapat színezte ki utómunkával. A színek nem a valódi marsi látványt mutatják be, hanem azt, hogy a különböző napszakokban miként változik a horizont a vörös bolygón.
November 18-án hozta nyilvánosságra a NASA másik marsi roverének, a Perseverance-nek még egy szeptember 4-i felvételét, melyen a földi szondát kísérő Mars-helikopter, az Ingenuity látható a misszió szerint eddigi legösszetettebb repülésén.
Az Ingenuitynek változatos terep felett kellett repülnie nyolcméteres magasságban, hogy olyan fényképek készüljenek, melyeket a Perseverance-csapat felhasználhat a rover további útvonalának meghatározásában. Az 1,8 kilogrammos helikopter felszállását, repülésének egy részét, majd landolását a Mastcam-Z nevű eszközzel rögzítette a Perseverance 300 méteres távolságból. A közzétett videók közül [bal oldali kamera, szélesebb kép; jobb oldali kamera, közelibb, szűkebb kép] a jobb kamera felvételén még az is kivehető, ahogy a felszálló szonda rotorjai felverik a marsi port. A bal oldali, széles látószöggel rögzített felvétel viszont remek módon megmutatja, ahogy a Mars-helikopter a lézeres magasságmérője segítségével tartani képes a küldetése során elvárt 8 méteres magasságot.
Az Ingenuity összesen tíz nagy felbontású fényképet készített a repülése során a köves talajról, mielőtt visszatért volna a felszállási pontra. A szeptember 4-i küldetés után októberben a kínai Mars-járó mellett a NASA eszközei is kényszerpihenőre mentek, mivel a Mars túlságosan közel került a Naphoz, hogy rádiós kapcsolatot tartsanak fenn vele. Mióta helyreállt a kapcsolat, az Ingenuity többször is repült, utoljára november huszadikán.
Panorámafotóval búcsúzik kényszerpihenője előtt a kínai marsjáró
Ötven napra szabira mennek a Tienven–1-küldetés eszközei.
(Borítókép: NASA)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
1 órája
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
tegnap, 12:32
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
A Google történetének legnagyobb felvásárlása: 32 milliárd dollárért veszi meg a Wizt
Az ügylet segíthet a cégnek felzárkózni a Microsoft és Amazon mögé.
március 19., 09:45
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
4 órája
- Tech-Tudomány
Új korszak kezdődik, mostantól kártyaterminálként is használható az iPhone
Felrobbantja a bankszektort az Apple.
március 19., 11:23
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
2 órája