
A szitakötők jelentős részét kihalás fenyegeti

A jelenleg nyilvántartott 6016 szitakötőfaj 16 százaléka került a kihalás közelébe a Természetvédelmi Világszövetség által frissen kiadott jelentés szerint. A legnagyobb probléma a vizes élőhelyek ember általi pusztítása, az állatokat leginkább a mezőgazdaság és az erdőirtások veszélyeztetik, de Délkelet-Ázsiában súlyos veszély a pálmaolaj-termelés is.
A kutatók jelenleg csak találgatni tudnak, hogy mennyit visel még el a természet, mielőtt összeomlana az ökoszisztéma, idézi Viola Clasnitzer biológus szavait a Qubit. Aggodalomra pedig van ok, ez ugyanis az első alkalom, hogy a Természetvédelmi Világszövetség listáján negyvenezernél is több (pontosan 40 084) állatfaj szerepel, melyek fennmaradása veszélyben van.
Az eredmények nem csak a szitakötőkre nézve aggasztók, hisz a vörös lista a rajta szereplő állatok élőhelyeinek pusztulására világít rá. A mocsaras területek például háromszor olyan gyorsan pusztulnak, mint az erdők, így az ott élő fajok is nagyobb veszélynek vannak kitéve. A vizes élőhelyek, elsősorban a mocsarak megmaradását a termőfölddé alakítás és az urbanizáció is egyre jobban veszélyezteti.
Kifejezetten fontosak lennének a mocsarak, mégis mostohán bánnak velük, magyarázza Bruno Oberle, a Természetvédelmi Világszövetség főigazgatója. Ezek az élőhelyek rengeteg szenet kötnek meg, tiszta vízzel és élelemmel látnak el rengeteg állatot, illetve embert is. Reményei szerint a szitakötők vészterhes helyzete segít felhívni az emberek figyelmét a problémára, valamint arra, hogy a mocsarak fontos, nélkülözhetetlen részei a földi ökoszisztémának.
Veszélyezteti a szitakötők párzását a felmelegedés
A hímek túl gyorsan változnak, a nőstények nem ismerik meg őket.
(Borítókép: Róka László / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
tegnap, 16:22
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse
A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.
3 órája
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
tegnap, 21:05
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő
Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.
2 órája
- Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja
Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.
3 órája
- Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt
Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.
49 perce
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27