
Kiemelt szerepe van Magyarországnak a kerecsensólyom fennmaradásában

További Tech-Tudomány cikkek
- Hekkertámadás érte az Oktatási Hivatal egyik oldalát
- Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
- Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
- Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Nemzetközi kerecsensólyom-védelmi konferenciát házigazdája volt Magyarország. Az online eseményen négy kontinens huszonöt országából több mint százan vettek részt, olvasható az MTI eseményről adott tudósításában.
A rendezvény célja az európai kerecsensólyom-állomány természetvédelmi helyzetének felmérése, valamint az Európai Unió 2006-ban elfogadott kerecsensólyom-védelmi tervének felülvizsgálata volt – magyarázta az egyik szervező. Az esemény a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület társszervezésében, a Grassland-Hu Life integrált projekt részeként valósult meg.
Az eurázsiai elterjedésű kerecsensólyom a világ második legnagyobb sólyomfaja az északi sólyom után. Ázsiában a sztyeppék, Európában a helyükön kialakított mezőgazdasági területek jellemző faja. Gyorsasága, ereje és szépsége miatt legendák, mondák madara. Elterjedésének legnyugatabbra fekvő magterülete Magyarországon van, így
hazánknak kiemelt szerepe van a faj megőrzésében.
A beszámolók alapján a közép-európai állomány 350-400 párra tehető 2021-ben, ami lassan emelkedő trendet mutat. Bulgáriában az elmúlt évek erőfeszítéseinek köszönhetően ismét fészkel a kilencvenes évek végén az országból eltűnt kerecsensólyom. Az ukrán és orosz állományokról nincs sajnos pontos információ, ott a korábbi adatok és trendek alapján kétszáz pár körülire tippelik a madarak számát. A közép-európai állomány számának növekedése azonban örvendetes.
788 madarat ütött agyon az áram tavaly Magyarországon
Elkészült az MME összesítése az áramütött állatokról, elküldték az áramszolgáltatóknak is.
A szakemberek szerint a növekedés jelentős mértékben köszönhető a kihelyezett fészkelőládáknak, a veszélyes oszlopok leszigetelésének, illetve a fészkeket és élőhelyeket érintő védelemnek. Hazánkban az EU Life Nature programjai adtak támogatást a kerecsensólyom-védelmi projekteknek. A nyugati állományra
a legnagyobb veszélyt a középfeszültségű oszlopokon ért áramütés, a mérgezés, illetve a vadászat jelentik.
A konferencián előadás foglalkozott az orosz, illetve a kirgiz állományokkal. Folyamatban van a különleges színezetű altaji sólyom – a kerecsensólyom színváltozata – visszatelepítése az Altaj-hegységben. A nyugati (európai) és a keleti (ázsiai) kerecsensólymok közötti genetikai rokonságot vizsgáló kutatás fontos eredménye, hogy a két populáció közötti genetikai eltérés olyan szintű, ami akár a külön fajba sorolásukat is indokolhatja.
Az elkövetkező hónapokban elkészül az európai fajmegőrzési akcióterv megújítása, amelyet Magyarország terjeszt fel az Európai Bizottságnak. Hivatalos elfogadása 2022 végén vagy a következő év elején várható.
(Borítókép: Kerecsensólyom Tótkomlós határában a Nagykopáncsi-pusztán 2015. március 19-én. Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
43 perce
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
tegnap, 18:32
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
5 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
2 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
3 órája