
Az évtized végéig marad Amerika az ISS-en

A Biden-Harris adminisztráció meghosszabbította az Egyesült Államok részvételét a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjában. A NASA vezetője, Bill Nelson az óév utolsó napján jelentette be: 2030-ig biztosan folytatják küldetéseiket és kutatásaikat az állomáson.
A NASA december elején terjesztette elő, hogy 2030-ig nyugdíjba kell küldeni az ISS-t. Akkor azzal számoltak, hogy 2024-ig marad biztosan funkcionális az űrállomás. A december 31-i kijelentés inkább abból a szempontból érdekes, hogy a NASA elkötelezte magát vele aziránt is, hogy folytassa a közös munkát az ISS-en dolgozó európai, japán, kanadai, valamint orosz űrügynökségekkel.
Főként az orosz Roszkoszmosszal való együttműködés tűnhet meglepőnek annak fényében, hogy az oroszok korábban többször jelezték, az ISS elhagyását tervezik, valamint szorosabb kooperációra készülnek a Nemzetközi Űrállomásról kitiltott, saját keringő labort működtető Kínával. Ráadásul az amerikaiak a 2021-ben az ISS-en kialakult vészhelyzetek szinte mindegyikét Oroszország számlájára írták, az oroszok pedig egy 2018-as incidens kapcsán vádolták meg az amerikaiakat szándékos szabotázzsal.
A NASA a pénteki közleményében megerősíti, hogy folytatják az Artemis-projektet, valamint az előkészületeket a Mars-utazásra. A Nemzetközi Űrállomás 2030-ig tervezett sorsáról és lehetséges utódairól bővebben is írtunk korábban ebben a cikkben.
2030-ig nyugdíjazzák a Nemzetközi Űrállomást, de van egy kis bökkenő
A NASA az évtized második feléig tervez az ISS-szel, addigra magánállomásokat építtetne.
(Borítókép: Paolo Nespoli - ESA / NASA / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
tegnap, 12:44
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
tegnap, 08:30