Olajat keresve nyithatták meg a Pokol Kapuját

A napokban végigjárta a hír a sajtót, hogy Türkmenisztán újból megpróbálja bezárni a Pokol Kapujaként ismert égő gázkrátert a Kara-kum (más formában Gara gum vagy Karakum) sivatag közepén. Az egykori Darvaza (más írásban Derweze) falutól nem messze található kráter ötven éve ég a semmi közepén, s kialakulásának története pont olyan titokzatos, mint esti látványa.

Az exszovjet Türkmenisztán vezetése 2010-ben döntött úgy először, hogy el kellene tüntetni a gázkrátert, majd látva, hogy az ország turizmusának jelentős része pont a 350 ezer négyzetkilométeres sivatag közepén található égő lyuk miatt érkezik Türkmenisztánba, elvetették. Sőt, 2013-ban a kráter környékét természetvédelmi területnek is nyilvánították, abban bízva, hogy ez fellendíti a turizmust. Most azonban Gurbanguly Berdymukhamedov türkmén elnöknek újra eszébe jutott az ügy, és felszólította a kormányt, találjanak megoldást a problémára. Indokai szerint a tűz káros, és a türkmén gazdaságnak nagyon fontos gázszállításban felhasználható forrásokat pazarol el.

Hogyan nyílt meg a Pokol Kapuja?

Megbízható, pontos válasz nincsen. Az interneten található információk szerint a szovjet mérnökök 1971-ben olajat kerestek a türkmén sivatagban, amikor egy kutatófúrással megnyitottak egy föld alatti gázlencsét. A felszín beomlott, maradványa a ma is látható kráter, pontosabban kráterek, az égő Pokol Kapuja közelében ugyanis található egy vízzel, és egy sárral teli is.

A lehetséges természeti katasztrófát megelőzendő, a szovjet mérnökök úgy döntöttek, meggyújtják a földgázt, azzal számolva, hogy pár nap alatt elég, ami a barlangban található, majd kialszik. Az égetés biztonságosabb és környezetbarátabb megoldás, mint a főként metánt tartalmazó földgáz szabadon engedése, azzal azonban senki nem számolt, hogy a kráter 50 év múltán is izzani fog.

Ismervén a Szovjetunió katasztrófakezelési gyakorlatát és az erről szóló adatközlést, talán nem lepődik meg senki azon, hogy a sajtóban vagy hivatalos feljegyzésekben nincs nyoma a Pokol Kapuja megnyitásának.

2013-ban egy National Geographic-misszió során George Kourounis, az extrém természeti katasztrófák dokumentálására szakosodott görög–kanadai kalandor a helyszínen fedezte fel a 70 méter átmérőjű és 20 méter mély égő gázkrátert. Sőt, a férfi le is ereszkedett a kráterbe, hogy a belsejében végbemenő dinamikát tanulmányozza, talajmintát vegyen. Érdekesség, hogy az expedíció mikrobiológusának sikerült kimutatnia baktériumokat a talajmintából.

Kourounis a helyiektől próbált több háttér-információt szerezni a Pokol Kapujáról, a férfinak azonban két türkmén geológus is cáfolja azt, hogy a hetvenes években gyúlt volna ki a sivatag. A két, egymástól független forrás azt állította, a hatvanas években omlott be a felszín, sár és gáz bugyogott fel benne, és a lángok csak a nyolcvanas években csaptak fel.

Miért ilyen titokzatos?

A Szovjetunióban minden adat, ami az ország olaj-, gáz-, vagy bármilyen más erőforrás-kitermelésére vonatkozott, szigorúan titkosnak számított, mondta dr. Jeronim Perovic történész a BBC-nek. A történész szerint, mivel egy távoli sivatag közepén történt az olajkutatás közben a Pokol Kapuját megnyitó véletlen fúrás, senkinek nem állt érdekében jelenteni azt, hisz nem volt valószínű, hogy a hiba kitudódik.

Kourounis a helyiekkel folytatott beszélgetései alapján állítja, még az is megkérdőjelezhető, szándékosan gyújtották meg a tüzet. A férfi szerint a türkmének között nincs ebben sem egyetértés, így lehetséges, hogy természetes módon, például egy villámlás gyújtotta be a földgázt.

Jó, hogy ég?

Az olaj- és gáziparban, de a vegyiparban, a kohászatban és a biogázt termelő üzemekben is bevált gyakorlat a fáklyaégők használata. A fáklyaégők speciális tüzeléstechnikai, biztonságtechnikai és környezetvédelmi berendezések, melyeknek feladata, hogy minimális károsanyag- és zajkibocsátással, ellenőrzött körülmények között, jó hatásfokon elégessék a felesleges gázt.

Azzal, hogy a kráter lángokban áll, sokkal kisebb a veszélye, hogy a földből felszivárgó gázok összegyűljenek, és robbanást okozzanak, ráadásul az égés során keletkező szén-dioxid is kevésbé káros a bolygónkra, mintha közvetlenül a metán kerülne a légkörbe. Persze így sem nevezhető környezetbarátnak a sivatag közepén található gázkráter.

(Borítókép: A Pokol Kapuja néven ismert kráter 2013. február 12-én. Fotó: Giles Clarke / Getty Images)