
Laboratóriumi tigris-, zsiráf- vagy akár zebrahúst is ehetünk nemsokára
Nemsokára laboratóriumban előállított oroszlánhús kerülhet a boltok polcaira az Egyesült Királyságban. A nem valódi hústerméket a Primeval Foods készíti emberi fogyasztásra.
De nem csak oroszlánból készül majd húsimitáció. A cég tigrisből, elefántból, zsiráfból és zebrából is kínál majd eladásra termékeket. A Primavel Food kiemeli, hogy a mesterségesen tenyésztett állati sejtekből készült műhús környezetkímélőbb, mint a növényi alapú húsutánzatok. Az előállításához nincs szükség állatok etetésére is itatására, így sokkal kevesebb üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, valamint ezzel visszaszorítható a túlzott antibiotikumhasználat az állatoknál.
A cég tulajdonosa, Yilmaz Bora elmondta, hogy a tapasztalataik azt mutatják, hogy az emberek folyamatosan keresik és kíváncsiak az új termékekre. Éttermeket és gasztroeseményeket látogatnak, hogy kulináris élményeket szerezzenek, és a legtöbb eddig használt hús elérte a korlátait, nincs lehetőség a kísérletezésre.
Tovább kell lépni a marhából, csirkéből és sertésből készült ételeken, de ez nem mehet a természet kárára
– idézi Borát a 24.hu az Independent cikke alapján.
A műoroszlánhúst egyébként a következő hónapokban lesz lehetősége megkóstolnia a nagyközönségnek.
Korábban már írtunk arról, hogy egyre nagyobb kereslet mutatkozik az álhúsok, úgynevezett tenyésztett húsok iránt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
43 perce
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
1 órája
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
2 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
3 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
5 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
4 órája
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
március 26., 18:32
- Tech-Tudomány
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
12 órája
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
március 26., 17:34
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
41 perce
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
4 órája
- Tech-Tudomány
Itt az újabb csavar, mégsem dőlt el az óraátállítás sorsa
Hétvégén még biztosan átállítjuk az óráinkat.
8 órája
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
2 órája
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13