Kannibalizmusra vetemedtek az éhező jezsuiták

Hetet emel ki a Múlt-kor.hu – egyikük a wendigo, az észak-amerikai kannibálszellem.

A wendigo kísértetiesen sovány volt, szikkadt bőre szorosan tapadt csontjaira. Arcszíne a halál hamuszürkéje, szemei mélyen üregeikbe süllyedtek. A wendigo úgy nézett ki, mint egy ösztövér csontváz, amely épp most kelt ki a sírból. Az ajkai cafatosak és véresek. Tisztátalan húsa gennyesedett, a rothadás, halál és nyomorúság szagát árasztotta magából

– jellemezte Basil H. Johnston kutató az algonkin nyelvet beszélő, észak-amerikai és kanadai őslakosok hírhedt mitológiai lényét.

Gonosz, emberevő szellemként tartották számon, aki a több ezer éves legendák szerint megszállta az embereket. A hideghez és a télhez kötötték a szellemet, valamint az éhezéshez és az éhhalálhoz. Wendigo a falánkság, önzőség és kapzsiság megtestesülése, aki csillapíthatatlan étvágyával folyton új áldozatokra leselkedik a Nagy-tavak körüli vadonban.

A jezsuita papokat is képes volt megszállni

Az őslakosok hite szerint ember is átváltozhat ilyen szellemlénnyé, ha kannibalizmust követett el, ami tabunak számított, vagy ha álmában megszállta egy wendigo szelleme.

1661-ben jezsuita misszionáriusok az Ottawa folyó menti őslakosok területére utaztak a társaik nyomán, viszont a velük való találkozás sokkolta őket. Kiderült, hogy társaik, akiket követtek a missziós úton, kannibalizmusban vettek részt. 

Az algonkinok felvilágosították a jezsuitákat, hogy egy ismert jelenségnek lettek tanúi, mert a hittérítőket wendigo szelleme szállta meg. Hozzá kell tenni a történethez, hogy valószínűleg a kínzó éhség vette rá a jezsuitákat, hogy emberevésre vetemedjenek, mivel erre számos példa volt a történelemben az Újvilág területein.