Távozik a Facebook második embere
Lemondott pozíciójáról Sheryl Sandberg, a Facebook anyavállalata, a Meta második számú vezetője, akinek segítségével a cég startupból digitális hirdetési birodalommá vált. Sandberg 14 éven át volt a közösségimédia-óriás vezérigazgatója. 2008-ban, négy évvel a Facebook piacra lépése előtt igazolt át a Google-től.
Amikor 2008-ban elvállaltam ezt a munkát, azt reméltem, öt évig a pozícióban maradok. Tizennégy évvel később itt az idő, hogy elkezdjem írni életem új fejezetét
– tette közzé szerdán Facebook-oldalán.
Sandberg a Facebook – ma Meta – hirdetési üzletágát vezette, és az volt a dolga, hogy az egy évente több mint százmilliárd dollárt (37 ezer milliárd forint) hozó gépezetté váljon.
A cég második legismertebb arcaként Zuckerberghez hasonlóan megosztó személyiség lett belőle, miután napvilágra került, hogy egyes üzleti döntései hogyan segítették a félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd terjedését. A technológiai iparág egyik legfontosabb női vezetőjeként gyakran érte kritika, hogy miért nem tesz többet a nőkért, valamint a Facebook-termékek által megkárosítottakért.
Különösen az indulás éveiben különbözött élesen Zuckerbergtől abban, hogy könnyedén képezett hidat a technológia, az üzlet és a politika világa között, ám Zuckerberg azóta – részben a több kongresszusi meghallgatáson edződve – behozta a hátrányt.
Sem Zuckerberg, sem Sandberg nem adta jelét, hogy a távozás ne az utóbbi döntése lett volna, bár az utóbbi időben úgy tűnt, mintha háttérbe szorult volna más igazgatókhoz képest.
(MTI)