Mitől lesz valaki troll?

A Semmelweis Egyetem három munkatársa, Simon Lajos, Vass Edit és Csukly Gábor Mitől lesz valaki troll? A trollkodás pszichológiája: Szisztematikus irodalmi áttekintés címmel tanulmányt jelentetett meg a Psychiatria Hungarica idei első negyedéves számában. Simon Lajos pszichiáter, pszichoterapeuta, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi docense, és Vass Edit klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi tanársegédje mutatta be lapunknak a trollkodás hátterét, a trollok jellemzőit, és hogy mi a jelenség ellenszere.

Kutatásuk abból indult ki, hogy a világháló és az online közösségi média jelentősen megváltoztatta az információáramlás dinamikáját. Az információk könnyebben, gyorsabban elérhetők, de a tartalmak sokszor féligazságokra és valótlanságra épülnek. Az anonimitáson keresztül nagyobb teret kapnak a deviáns, provokatív viselkedésformák, ami eredményezheti többek között a vélemények polarizálódását vagy a felhasználók pszichés állapotának negatív irányú változását. A három kutató arra vállalkozott, hogy feldolgozza a trollkodásra vonatkozó szakirodalmat a jelenség természetének és lehetséges hatásainak jobb megértése érdekében. Vizsgálatuk tudományos publikációs adatbázisokban végzett számítógépes keresésre épült.

Kik voltak az első trollok?

Meghatározásuk szerint a trollkodás deviáns, rosszindulatú, provokatív és antiszociális online viselkedés, amelynek fő célja mások beszélgetésének megzavarása, konfliktusok generálása. Bár sok átfedést mutat az online zaklatással (cyberbullying), hiszen mindkettő agresszív viselkedést provokál, a trollok célpontjai azonban ismeretlenek, fő céljuk a zavarkeltés, és az annak sikerét megerősítő reakciók kiváltása. A zaklatás viszont konkrét személlyel szemben történik, nem általános jellegű zavarkeltésről szól.

A trollkodás fogalma már a vicces, kevésbé agresszív gúnyolódásra is kiterjed, a három kutató vizsgálatában az eredeti formájával foglalkozott.

Vass Edit elmondta, hogy a technológiai fejlődés önmagában még nem magyarázza meg azt, hogy valakiből troll lesz.

Nem állíthatjuk, hogy az internet szüli a trollt. Az internet világa viszont ma már szinte egy párhuzamos élettérként definiálódik, és naivitás lenne azt állítani, hogy csak a pozitív magatartás jelenik meg ott. Minden embertípus, minden emberi viselkedési forma, ami az offline világban előfordul, valamilyen módon megtalálja a módját, hogy az online térben is megnyilvánuljon

– magyarázta.

Vannak olyan tényezők, amelyek kedveznek annak, hogy a deviáns magatartásformák nagyobb valószínűséggel jelenjenek meg. Ilyen az anonimitás, a nagyobb fizikai távolság vagy az alulszabályozottság, ami azt az illúziót kelti a felhasználóban, hogy több mindent tehet meg következmények nélkül. Így az arra hajlamosabb személyek nagyobb valószínűséggel mutatják majd ezt a magatartásformát.

Vass Edit hozzátette, hogy számos kutatás vizsgálta, hogy mik azok a személyiségjegyek, amik leginkább összefüggésbe hozhatók a trollkodással. Leggyakrabban a hétköznapi szadizmust, a machiavellizmust, vagyis a céljai elérésére minden eszközt megragadó, kíméletlen, gátlástalan hatalmi módszert találták jellemzőnek ezekre a felhasználókra.

„Olyan személyek, akik egyébként is hajlamosak arra, hogy örömüket leljék mások szenvedésében, cinikusak, érzéketlenek, manipulatívak, rosszindulatúak legyenek. Ők egyébként a hétköznapokban is ilyenek, csak a társadalmi szabályok, a törvények, normák akadályozzák őket abban, hogy ezeket ilyen szabadon ki tudják élni” – jegyezte meg.

Mint mondta, nem csak azok trollkodnak, akiknek ilyen személyiségvonásaik vannak. Néhány tanulmány azt találta, hogy olyan felhasználók is juthatnak erre a magatartásra, akikre ez nem, vagy kevésbé jellemző.

Például, ha egy olyan csoportban vannak, ahol ebbe az irányba nagy a nyomás az online térben, akkor a csoporthoz való tartozás részeként, normakövető magatartásként meg fogja mutatni ezt a képességét

– mondta.

Érdekes, hogy a trollkodás többnyire férfiakra és fiatalokra jellemző, de ennek okairól egyelőre csak hipotézisek vannak. A fiatalokat könnyebb megmagyarázni, mert még érik a személyiségük, még tanulják, hogyan alkalmazkodjanak a különböző szabályrendszerekhez. Azt nem tudni, hogy miért főként férfiak űzik ezt.

Megjegyezte azt is, hogy a kutatások arra jutottak, hogy akik hajlamosabbak a trollkodásra, azok általában depresszívebbek, szorongóbbak, alacsonyabb az önértékelésük.

„A körülmények, a technológia és a személyiség együttesen határozza meg azt, hogy valaki troll lesz” – foglalta össze.

Tartozni valahová

Simon Lajos hangsúlyozta, hogy az internet előtt is voltak trollmegnyilvánulások. „Ebben a teljesen elszemélytelenedett helyzetben a csoporthoz tartozás nagyon sok ember igénye. A trollkodás hasonló ahhoz, mint amilyen régen például a motoros bandákhoz való tartozás volt. A tagok vettek egy motort, és úgy viselkedtek, ahogy az ottani szabályok szerint kellett. A troll szabálykövetése ehhez hasonló: tartozik valahova, és inkább elfogadja azokat a normákat, amik az online csoportban vannak, és gyakorolja is őket” – fejtette ki.

A csoportban való részvétellel az egyén a saját értékítéletét és erkölcsi szabályait feladja, anonimitásba kerül az adott közösségen belül.

„Ez régebben a futballhuligánok között is megjelent: a csoporttagok részt vesznek benne, de nem kell hozzá adni az arcukat. Együtt végzik, ezáltal a felelősség is megoszlik. Mégsem felismerhető, nem egyénileg teszi ezt, hanem egy csoportban. Ez a csoport ma ugyanígy megjelenik, csak egy digitális térben” – jegyezte meg.

Az ilyen magatartás eddig is itt volt köztünk, csak csatornát váltott. Amint a személyiségvonásokban is megvolt, hogy vannak, akik szívesen nevetnek mások szenvedésén és cinikusak.

Eddig is léteztek, de nem találkoztunk egyszerre harminc emberrel, mint ma az online térben. Őket nem biztos, hogy azonnal megtalálnánk az offline világban

– tette hozzá Vass Edit.

Elmondásuk szerint egy kérdőívvel, a Sötét Triád kérdőívvel gyakran vizsgálják a trollaktivitás összefüggéseit, és olyan kifejezéseket használ, mint a nárcizmus, a machiavellizmus, a szadizmus és a pszichopátia. Ettől még nem azt jelenti, hogy aki ezen szadista vonásokat mutatja, az kínozni fog másokat és nevet rajtuk közben.

„Ez is egy kontinuum. A legenyhébb formája az, amikor például valaki elesik a jégen, és nevetnek rajta. A káröröm, ami valamilyen formában mindenkiben benne van” – állapították meg.

Az is megjelenik benne, hogy szeretünk valamennyire befolyásolni másokat. Nem mindenki ugyanolyan mértékben, de akire ez jobban jellemző, az hajlamosabb trollkodni.

Kontroll és zavarkeltés

Általában az motiválja a trollt, hogy zavart keltsen, hatást váltson ki, és úgy érezze, hogy befolyásolni tud egy beszélgetést, sőt, kontrollt tud gyakorolni fölötte. Az sem számít, hogy pozitív vagy negatív a visszajelzés.

„A troll azt látja, hogy elindított egy folyamatot, és onnantól kezdve az a folyamat uralja a beszélgetést. Ez lesz nekik a megerősítés” – mondta Vass Edit.

Simon Lajos szerint a megosztás a lényeg, hogy ne úgy menjen egy cselekmény, ahogy az egyén elképzelte, hanem hogy a troll a megnyilvánulásával megakassza azt.

Szét akarja zilálni az egyébként létező struktúrát vagy folyamatot

– fogalmazott.

A troll egyfajta kárt okozott, mintha bedobott volna egy ablakot kővel, ami emiatt összetört.

A különböző tanulmányok teljesen eltérő előfordulást mutatnak ki a jelenségről. A világ egy vagy több országra kiterjedő vizsgálatok között van olyan, mi szerint a lakosság 3 százaléka volt kitéve ilyen inzultálásnak, míg más felmérés 47 százalékos gyakoriságot mutatott ki. Vass Editék felhívták a figyelmet arra, hogy azért is olyan nagy a gyakoriságot illetően a különbség, mert ezek a felmérések nem a szociális médiaplatformokat hasonlították össze. Nem azt nézték meg a kutatások, hogy a különböző országokban, de ugyanazon platformok felhasználói mit tapasztaltak, hanem egy-egy országot mértek. Pedig ez azért fontos, mert Vass Editék szerint az egyes csatornákon az arány attól függ, hogy milyen felhasználók vannak ott. Az nem ugyanolyan mértékű például a Facebookon és a Twitteren. Nem mindegy, hogy mekkora keretet biztosítanak a trollkodásnak, a moderátorok mennyire avatkoznak be, és melyik engedi azt jobban elburjánzani.

Így nem pusztán az anonimitás erősíti fel a megjelenés valószínűségét, hanem a szociális platformok dinamikája. Példaként elmesélték, hogy egy másik kutatásuk a pszichiátriai zavarokra vonatkozó stigmatizációt vizsgálja. Azt nézik, hogy a médiában hogyan jelennek meg a pszichiátriai betegségek. Arra jutottak, hogy a klasszikus sajtótermékek – a nyomtatott és online sajtó, a televízió – esetében nagyon erős a stigmatizálás, a Facebookon szintén. A Twitteren azonban inkább az elfogadó attitűdöt tapasztalták. Hipotézisük szerint ez azért lehet, mert ott sokkal több nézet megnyilvánulhat, és az emberek valódi kommunikációt kezdeményezhetnek egymással. A Facebookon azonban sokszor egy-egy cikkhez kapcsolódva indulnak meg ezek a kommentharcok, ahol nagyon meghatározó az is, hogy az adott cikknek milyen az alaphangja, és ez kiket ingerel.

Simon Lajos hangsúlyozta, hogy az sokat számít, hogy a troll milyen megerősítéseket kap.

„Ha egy megnyilvánulás nagy közönségsikert arat, megerősítik, akkor az terjed, és egyre többen vesznek benne részt. Ha pedig egy olyan közösségben hozza létre a troll, amely nem díjazza, nem erősíti meg, vagy nem reagál arra aktívan, akkor pont a trollkodás lényege veszik el. Inkább átmegy egy másik platformra, mert a közösség nem enged neki teret” – összegezte.

Az internet hisztis gyereke

Elmondták, hogy a trollok sokkal aktívabbak, mint a többi felhasználó. Leggyakrabban azok társaságát találják meg, akik hajlamosak a konteókra. Ha az a cél, hogy félinformációkat terjesszenek, akkor nem mennek olyan környezetbe, ahonnan nagy valószínűséggel kisöprik őket.

Inkább az a jellemző, mint a hétköznapokban, hogy a hasonló a hasonlót találja meg. Akinek stabil nézetei vannak, ott a félinformációkkal nagy hatást nem tudnak elérni. Egy tanulmány vizsgálta, hogy politikai trollkodással meg lehet-e változtatni valakinek a beállítódását. Azt tapasztalták, hogy bármilyen aktívan is reagáltak a trollokra, a politikai viselkedést nem tudták trollaktivitással befolyásolni, vagyis a meggyőzőereje nem túl magas a trollkodásnak. Igaz, nem is a meggyőzés a céljuk. Van, aki a saját nézeteit terjeszti, de nem ez a döntő.

„Rémhírterjesztők korábban is voltak, mindig is megjelentek azok, akik el akartak bizonytalanítani másokat. Csak a középkorban lant volt a kezükben, most meg laptop” – tette hozzá Simon Lajos.

Arra a kérdésre, hogy mit lehet kezdeni velük, Vass Edit azt felelte, hogy jobb ignorálni őket.

Általános javaslat az, hogy „ne etesd a trollt”. Hogyha megerősítünk egy viselkedést, akkor annak a jövőbeli előfordulási valószínűsége megnő. Bármilyen reakciót adunk egy trollra, lehet, hogy aktuálisan legyőztük, de a másik oldalon megnöveltük annak a valószínűségét, hogy ez újra előforduljon

– mondta.

Ha azonban nem reagálunk rá, akkor lehet, hogy az adott pillanatban rosszul érezzük magunkat amiatt, hogy válasz nélkül hagyjuk a viselkedését. Mégis, hosszú távon talán többet tettünk azért, hogy ne ismétlődjön meg.

„Ez egy kicsit olyan, mint a hisztis gyerek: ha nem kap csokit, akkor egy ideig jobban hisztizik. A troll is egyre erősebben próbálkozik, és nehezebb lesz ellenállni. Ha csak egy ember van ilyenkor, aki »csokit ad«, akkor az a viselkedés megerősítést kapott. Az internet hisztis gyerekével nehéz mit kezdeni. Leginkább a nem reakció az ellenszere” – összegezte.

Ez azonban Simon Lajos megfogalmazása szerint kétélű fegyver, mert ha nem reagálnak rá, akkor az a hamis érzése keletkezik a trollnak, hogy hatalma van, és ellenállás nélkül bármit mondhat. Hiszen nincsen senki, aki mást mondana.

(Borítókép: Fabian Sommer/picture alliance via Getty Images)