Az elektromosítástól féltik járműiparukat az olaszok
Olaszországban egyre erősebb negatív visszhangja van az Európai Parlament (EP) döntésének, amely szerint 2035-től már nem lehet belső égésű motoros új személygépkocsikat és könnyű haszongépjárműveket forgalomba hozni.
Az Európai Unió (EU) az EP döntését fontos lépésnek tekinti a károsanyag-kibocsátás nélküli járművekre való átállás felé, az olasz kormány azonban az olasz autóiparra és a munkahelyekre gyakorolt negatív következményektől tart.
Nem szabad, hogy az autók jövője kizárólag elektromos legyen, hacsak nem akarunk ajándékot adni Kínának, amely e tekintetben mindenkit megelőz
– hangsúlyozta Giancarlo Giorgetti ipari miniszter, aki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az EP „ideológiai döntést” hozott, amely súlyos károkat okoz az olasz autóiparnak, és 70 ezer munkahelyet fenyeget.
A zöld átalakításnak mérlegelnie kell az összes ellátási láncra gyakorolt társadalmi és gazdasági hatást, különben a zöld jövő az iparunk halálát jelenti
– mondta Giorgetti a médiajelentések szerint.
A Confindustria nevű, befolyásos olasz üzleti szövetség alelnöke, Giovanni Baroni az Il Messaggero olasz napilapnak nyilatkozva azt mondta: az Európai Parlament szavazása nem veszi figyelembe a döntés gazdasági és társadalmi hatásait.
A történelemben először fordul elő, hogy egy technológiát törvényben választanak ki anélkül, hogy a piac bármilyen szerepet játszott volna benne. Egyetértünk a környezetvédelmi célok elérésének szükségességével, de egy ilyen fontos átmenetet a megfelelő időzítéssel és módszerekkel kell kezelnünk. Meg kell őrizni autóiparunk központi szerepét
– hangsúlyozta Giovanni Baroni.
(MTI)