Megjelentek az omikron elleni koronavírus-oltások
További Tech-Tudomány cikkek
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
- Olyan új funkciót kapott az Amazon Prime Video, amit az összes streamingplatform irigyel
Az első védőoltásokat a Kínában, konkrétabban Vuhanban megjelent vírustörzs ellen gyártották le. A vírus azonban azóta evolúción ment keresztül, és mára már változott annyit a szerkezete, hogy érdemes a védőoltásokat is ehhez igazítani. Világszerte jelenleg az úgynevezett omikron-variáns fertőz. Ezek közül az elsőt BA.1-nek nevezzük.
Ez a variáns okozta a múlt télen tapasztalt fertőzések túlnyomó többségét. Ez ellen fejlesztett ki a vakcinagyártás terén úttörőnek számító amerikai Moderna vállalat most védőoltást. A dolog azonban nem állt itt meg, az új vakcinában már két vírustörzs információja szerepel, tehát szaknyelven egy úgynevezett bivalens oltásról van szó.
Az egészet a könnyebb érthetőség kedvéért talán érdemes az influenzánál már évtizedek óta ismert helyzethez hasonlítani. Az influenzavírus, hasonlóan az új típusú koronavírushoz, szintén rendkívül gyorsan mutálódik, és több alvariánsa is ismeretes. Ez a vírus minden évben sok millió fertőzést, több százezer halálesetet és elképesztő mennyiségű anyagi kárt okoz a fertőzöttek ideiglenes munkaképtelenné válása miatt. Ezért gyakorlatilag minden fejlett országban ajánlott, sőt néhány esetben még kötelező is ottani ellene. Mivel a vírus rendkívül gyorsan változik, ezért influenza ellen is évente emlékeztető oltást ajánlanak, amelynek összetételét minden évben az influenzajárványt okozó aktuális vírushoz igazítják. Az influenzaoltásban azonban már jó ideje szintén nem egy, hanem három vagy négy vírustörzs található.
Tulajdonképpen most ehhez hasonlítható – legalábbis nagy vonalakban – az új típusú koronavírus elleni harc és helyzet. A vírus, úgy tűnik, legalábbis egyelőre, velünk marad, és feltehetőleg szezonális jelleggel újra támad egy-egy újabb variáns formájában. Jelenleg ez tűnik a legvalószínűbb prognózisnak. Emiatt a vakcinagyártók próbálnak új, évenként adható, az éppen járványt okozó variánshoz igazított oltásokat kifejleszteni. Ennek első képviselője a fent említett Moderna-oltás, amely tehát az eredeti, illetve a BA1-es omikron-variánst tartalmazza. Ezt tehát a brit hatóságok már jóvá is hagyták, hamarosan kezdődnek az oltások. Nagy Britannia gyógyszerhatósága az élen járt a legelső koronavírus elleni oltások vizsgálatában is, őket követte kis lemaradással az európai uniós, illetve az amerikai gyógyszerügynökség is.
Most azonban úgy tűnik, hogy az amerikai hatóságok valamelyest más utat járnak majd.
A tengerentúlon szintén a bivalens, tehát két vírust tartalmazó vakcinák mellett voksolt a hatóság, de a brit gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltással ellentétben ez az omikron két, legutóbb izolált, tehát BA4-es és BA5-ös variánst tartalmazza majd. Ezek okozzák Jelenleg a fertőzések túlnyomó többségét az Egyesült Államokban. Ott egyébként 50 éves kor felett mindenkinek ajánlott az emlékeztető oltás felvétele a jelenlegi vakcinákkal. Aki azonban ennél fiatalabb, és nem szenved krónikus betegségben, az a hatóságok szerint jobban jár, ha megvárja a következő, tehát kétkomponensű oltást az aktuális omikron-variánsok ellen.
Az európai uniós gyógyszerhatóság döntése a témában a következő hetekben várható. Hazánkban ezt követően kezdődhetnek meg az oltások, a gyártók szerint már akár októberben is.
Úgy tűnik tehát, hogy
míg az első koronavírus elleni védőoltásokat illető versenyt a Pfizer nyerte, legalábbis az időrendi sorrendet tekintve, most megfordult a helyzet, és a Moderna tud korábban kijönni az emlékeztető oltással.
A lemaradás valószínűleg nem lesz jelentős, a Pfizer engedélye is hamarosan várható.
A helyzet tehát folyamatosan változik, és ennek fényében a tudomány is igyekszik fejlődni és lépést tartani.
A szerző allergológus és klinikai immunológus szakorvos, c. egyetemi tanár.
(Borítókép: Alain Jocard / Afp)