Vizsgálják a tudósok, hogy miként lehetne kordában tartani a spermiumot
További Tech-Tudomány cikkek
Az NRP felidézte, 20. század közepe óta számos tabletta, kapszula áll rendelkezésre a fogamzásgátláshoz – de az összeset a nők számára állították elő, és a szedésük súlyos következményekkel járhat. Mindeközben a férfiak oldaláról eddig (a vazektómiát leszámítva) az óvszer maradt a fogamzásgátlás egyedüli eszköze. A WHO-nak voltak ugyan kísérletei férfi fogamzásgátlókkal, de a vizsgálatoknál kiderült, hogy ezek szedése nagyon súlyos mellékhatásokkal járt volna, ezért végül nem kerültek piacra.
Mindezen változtatnának azok a tudományos kutatások, amelyek a férfi fogamzásgátlók előállításával foglalkoznak. Az NRP szerint a tudósok egyaránt vizsgálnak hormonális és nem hormonális megoldásokat.
Egy ugyanolyan menüt szeretnénk létrehozni az alternatívákból a férfiak számára is, mint amely a nőknek már rendelkezésére áll
– mondta erről Stephanie Page, a washingtoni egyetem kutatója.
Vállra kenhető gél lehet a megoldás?
A tudós arról is beszámolt, hogy 15 különböző laborban már klinikai vizsgálatot is fognak végezni egy olyan géllel, amelyet a férfi pácienseknek minden nap a vállukra kell kenniük. Ez a gél olyan szintetikus hormonokat tartalmaz, amelyek hatására az agy csökkentheti a test tesztoszteron-szintjét,
és ez közvetve a spermiumok számának csökkenésével is jár.
A vizsgálatot összesen mintegy 450 pár bevonásával tervezik lebonyolítani, több különböző fázisban:
- Az első fázisban a párok még más eszközökkel is védekeznek az aktus közben. Ez alatt a fázis alatt a kutatók azt mérik állandóan, hogy mennyivel csökken a spermium mennyisége.
- Amikor úgy ítélik meg, hogy ez a szám már elég alacsony lehet ahhoz, hogy ne alakuljon ki a várandósság (ez körülbelül akkor állhat elő, amikor 1 milliliternyi nemi szervi váladékra már „csak” 1 millió spermium jut a több 10 millió helyett), akkor kezdődik a második fázis. Akkor már csak a gél jelenti a fogamzásgátlás egyetlen eszközét, amelyet a férfinak továbbra is használnia kell.
- A harmadik fázis pedig az, amikor a férfi már nem használja a gélt. Ekkor a kutatók azt mérik, hogy milyen ütemben kezd el nőni ismét a spermium mennyisége.
Egy másik kutató, Brian Nguyen, a Dél-Kaliforniai Egyetem professzora arról számolt be az NPR-nak nyilatkozva, hogy ők is dolgoznak egy olyan tablettán, amely ehhez a gélhez hasonlóan működik. Azt is elmondta, hogy a férfiak gyakran azért is támogatják ezt a fejlesztést, mert látják, hogy a fogamzásgátló tabletták szedése mekkora terhet jelent a partnerüknek.
Nincs komolyabb kockázata – állítják a fejlesztők
A tudósok úgy nyilatkoztak, hogy ezeknél a fogamzásgátlóknál nem állnak fel azok a kockázatok, mint amelyeket a korábbi férfi fogamzásgátlóknál észleltek. Azok a szerek jellemzően a szív, a máj és a vese működését befolyásolták, valamint a prosztatarák kialakulásának veszélyét is növelhették.
Stephanie Page szerint most nem látják jelét ezeknek a súlyos mellékhatásoknak, bár kisebb mellékhatások azért így is jelentkeznek. „Néhány részvevő arról számolt be, hogy híztak, megváltozott az libidójuk, pattanásaik lettek, vagy ingadozó a hangulatok” – mondta, hozzátéve, hogy ugyanezek a mellékhatások jellemzően a női fogamzásgátlóknál is gyakran jelentkeznek.
Hormonok nélkül is lehet rá esély
A kutatás másik irányát azok a megoldások jelentik, amelyek a hormonháztartás befolyásolása nélkül próbálják megvalósítani a fogamzásgátlást. Erről Logan Nickels, a Male Contraceptive Initiative kutatója azt mondta, hogy
e megoldások közvetlenül a spermium blokkolására fókuszálnak.
Ausztráliában például már tesztelnek egy olyan gélt, amely az ondóvezetékbe fecskendezve visszatartja a spermát. Logan Nickels szerint ez kvázi egy visszafordítható vazektómiának feleltethető meg.
Évekig kell még rá várni
Stephanie Page szerint körülbelül 7–10 év lehet, mire bármelyik megoldás piacra kerül. A tudós arra is kitért, hogy eddig azért elsősorban a nőkkel foglalkoztak a fogamzásgátlásban, mert ők azok, akik a sikertelen védekezés következményeit viselhetik, valamint azért, mert a férfiak esetében (biológiai okokból kifolyólag) jóval nehezebb előállítani a fogamzásgátló eszközöket.
A tudós azt is hozzátette, hogy szerinte a férfi fogamzásgátlók esetleg engedélyeztetésekor más szempontból lenne érdemes vizsgálni az előnyöket és kockázatokat, mint ahogy azt a női fogamzásgátlóknál tették. „A női fogamzásgátlásnál a nőt a várandósság kockázatától, és egy potenciális veszélyes abortusztól védjük meg [...] De ha csak és kizárólag a férfiakra gondolunk, akkor náluk ilyen kockázatok nincsenek.
Ezért azt gondolom, hogy érdemesebb lenne a párokat tekintve vizsgálni a megosztott kockázatokat
– mondta a tudós.
Brian Nguyen mindeközben arra hívta fel a figyelmet, hogy a férfi fogamzásgátlók piaci sikerességéhez arra is szükség lesz, hogy a férfiak is nagyobb felelősséget, tudatosságot vállaljanak a kérdésben. „A férfiakat gyakran kizárják a menstruációról, várandósságról, terméketlenségről szóló diskurzusokból, és gyakran egyfajta sérthetetlenség-érzetük van, mivel nem kell aggódniuk a fogamzásgátlás miatt. Ezt csak úgy lehet orvosolni, ha minél többet beszélünk erről a férfiakkal, és tudatosítjuk, hogy nekik is van felelősségük a folyamatban, nem csak a nőknek – mondta.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.