
Súlyos mellékhatást mutattak ki a Pfizer új koronavírus-vakcinájánál

További Tech-Tudomány cikkek
A CDC néhány hete közölte azt, hogy az új, harmadik oltásra használt, omikron-variáns elleni, különösen hatásos Pfizer-vakcina megnövelheti a sztrók kockázatát az idősek körében. A hatóság akkor jelezte, hogy mindezt alaposabban kivizsgálják.
Most az újabb vizsgálati adatok alapján arról számoltak be, hogy
valóban megnövekedhet az agyvérzés kockázata az újfajta Pfizer-vakcinával oltottaknál, de csak viszonylag kismértékben.
Az Egyesült Államok gyógyszerhatósága (FDA) ugyanezzel kapcsolatban egyelőre azt közölte: ők a saját adataik alapján nem látnak kapcsolatot az oltás felvétele és az agyvérzés veszélyének növekedése között.
A Bloomberg hírügynökség szerint az CDC által vizsgált adatokat kezelő egyik egészségügyi szakértő, Nicola Klein azt mondta: az utóbbi hetekben már csak aránylag kevesebb oltott betegnél észlelték a sztrók kialakulását az oltás után, de még mindig olyan arányról van szó, ami statisztikailag nézve jelentősnek és nem csupán véletlen egybeesésnek mondható. Hozzátette azt is, hogy a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával oltottak közül sokan az influenza elleni vakcinát is megkapták egyidejűleg, ami szintén befolyásolhatja az adatokat.
Megkezdődött az influenza és a koronavírus elleni kombinált védőoltás engedélyeztetése
Egy hónapja kezdték el a fejlesztést.
Az FDA egyik tudósa, Richard Forshee ezzel összefüggésben azt ígérte: megvizsgálják, hogy a két oltás egy időben történő felvétele növeli-e a sztrók kialakulásának kockázatát. A Bloomberg szerint mind az FDA, mind a CDC szakértői leszögezték, hogy a lehetséges mellékhatások dacára
továbbra is ajánlják az új, omikron-variáns elleni specializált koronavírus-vakcina felvételét.
Emellett időközben már zajlik egy kombinált, a koronavírus és az influenza ellen egyszerre ható Pfizer-vakcina tesztje is, amiről itt írtunk bővebben.
(Borítókép: Antonio Masiello / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
tegnap, 06:01
- Tech-Tudomány
Megkóstolhatóvá válhat a virtuális valóság
Az új elektronikus eszköz segítheti az online kereskedelmet.
tegnap, 13:11
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
március 7., 12:44
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Hemzsegnek az interneten a kiskorúakat veszélyeztető chatbotok
Pedofilok eszköze lehet és önveszélyes viselkedéshez vezethet a mesterséges intelligencia.
tegnap, 16:49