Ki mondta először, hogy halló, és mi állt az első SMS-ben?

újkép.png
2023.05.17. 15:36
Távközlés, telekommunikáció nélkül ma már nehéz elképzelni a mindennapjainkat, és a legtöbben úgy gondolják, hogy mindez a 21. század terméke, amely villámgyorsan átformálta a világot. Pedig a kezdetek jóval korábbra nyúlnak vissza.

Az emberiség információéhségére már majdnem 200 évvel ezelőtt megtalálták az első megoldást, amikor Samuel Morse távírógépe az alábbi, még kissé kimért és visszafogott üzenetet továbbította: „Sikeres kísérlet a távíróval 1837. szeptember 4-én”.

Innen nem volt megállás, 1845-re kiépült az első amerikai távíróvonal, és ami meglepő, hogy két évvel később már Magyarországon is volt ilyen, Pozsony és Bécs között. Ezután egymást követték a mérföldkövek, berobbant a rádiózás és a televíziózás, a távírót felváltotta a távbeszélő, a vezetékes telefont a mobil, a magyar mérnökök pedig mindvégig ott voltak ezeknél a technológiai forradalmaknál.

4060 4iG Index kviz FINAL.png

Igaz, hazánkban nem mindig jelentkeztek azonnal a trendfordulók, az első mobilhívás például hét évet késett, amikor 1990-ben Bod Péter Ákos akkori ipari és kereskedelmi miniszter végre rácsöröghetett az amerikai alelnökre. Ez még a 2-3 kilós mobiltelefonok korszaka volt, és az SMS-t hírből sem ismerték az első készülékeket cipelő előfizetők.

Ma már az SMS-re is nosztalgiával gondolunk, a mobil-előfizetések száma jóval meghaladja a népességét, és a kütyük szinte hozzánőttek a kezünkhöz.

Kvízünkkel most tesztelheti, mennyire van képben a távközlés két évszázados történetéből!

A cikk támogatója a 4iG Csoport.

(Borítókép: Flashpop / Getty Images)