![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
- Tech-Tudomány
- áder jános
- környzetevédelem
- kék bolygó
- jövőkutatás
- rab árpád
- mesterséges intelligencia
Elkerülhetjük-e a jövő negatív forgatókönyveit?
Rab Árpád, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutató Intézet tudományos főmunkatársa azt vizsgálja, hogy a jelenben meghozott különböző döntéseknek milyen következményei lehetnek, és ezeket hogyan lehet úgy módosítani, hogy a jó forgatókönyvek érvényesüljenek.
Áder János arról kérdezte a kutatót, hogy lehetséges-e a munkaerőpiac alakulásáról vagy a demográfiai folyamatokról öt-tíz évre előre következtetni. Rab Árpád szerint ha azt látjuk, hogy Magyarországon tíz éven belül megnövekszik a nyári átlaghőmérséklet, a lakosság 25 százaléka pedig 65 év feletti, akkor már most fejleszteni kell olyan technológiákat, amelyek majd az idősek életét segítik.
Áder felvetette, hogy a Föld erőforrásai végesek, mégis úgy bánunk velük, mintha korlátlanul rendelkezésünkre állnának. Rab szerint az egyik legnagyobb dilemmája az emberiségnek az ebből való kiútkeresés, szerinte az egyetlen megoldás a hatékonyság erősítése. A kutató kifejtette, az a helyes irány, ha a technológiát arra használjuk, hogy megosszuk az erőforrásainkat. Erre példaként a parkolás modelljét hozta: ameddig ő dolgozik, kiadja a helyet másnak, és így ketten használnának egy parkolóhelyet.
„Alakíthatjuk a jövőt, vagy alkalmazkodnunk kell hozzá?” – vetette fel a kérdést Áder.
Rab szerint alakíthatjuk, de alkalmazkodnunk is kell.
Az az ideális, ha az alkalmazkodás képessége belső motivációból fakad, és nem ránk kényszeríti ezt egy szabályozás. A gyorsan változó világ több alkalmazkodást követel, de mi alakítjuk a jövőt, az nincs egy kőtáblára írva.
Áder János vendége a következő adásban is Rab Árpád lesz, akkor a mesterséges intelligenciáról fognak beszélgetni.
A Kék Bolygó adását teljes egészében ide kattintva tudja megtekinteni.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb
Nem csak a Marsra jutott piramisokból.
február 11., 05:57
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
tegnap, 09:49
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
tegnap, 13:31
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta
Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.
február 11., 14:48
- Tech-Tudomány
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég
A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.
február 10., 16:39
- Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél
Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?
február 11., 18:49
- Tech-Tudomány
Megtalálták a tehenek Szent Grálját, ezek lehetnek az év legfontosabb technikai áttörései
2025 a robotokról és a zöldtechnológiáról szólhat.
február 6., 08:36
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal, megkezdődhet a béketárgyalás Ukrajnával
tegnap, 06:11
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Tech-Tudomány
Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának
A kérdés, hogy mikor pukkan ki a buborék, amiben élünk.
február 8., 10:53
- Tech-Tudomány
Szinte fillérekért fejlesztettek érvelő mesterséges intelligenciát
Száz dollárnak ötven a fele.
február 8., 13:19
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Tech-Tudomány
Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?
Ami a fantasztikus dramaturgiában jól működik, az exobiológiában nem biztos, hogy beválik.
február 9., 11:38