![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Meghalt Kevin Mitnick
További Tech-Tudomány cikkek
-
Csaknem egy hónap után ismét le lehet tölteni a TikTokot az Egyesült Államokban
- Ultranagy energiájú szellem járta be a Földközi-tengert
- Már a NASA szerint is valószínűsíthető, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe
- Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
- Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
59 éves korában elhunyt Kevin David Mitnick számítógépes biztonsági szakember és legendás hacker – derült ki a Dignity Memorialon közölt halálhírből. Mitnick halálát hasnyálmirigyrák okozta.
Mitnick 12 éves korában buszjegyek hamisításával kezdte a technika kijátszását. Asperger-szindrómát diagnosztizáltak nála, de ezt későbbi bírósági ügyeiben nem próbálta enyhítő körülményként használni.
16 évesen, 1979-ben tört be a Digital Equipment corporation számítógépes rendszerébe, amiért 1988-ban egy év börtönbüntetésre ítélték, és három évre feltételesen szabadlábra helyezték. A feltételes szabadulása vége felé kiderült, hogy betört a Pacific Bell üzenetrögzítő rendszerébe, ekkor elmenekült a letartóztatás elől, és két és fél évig bujkált.
Mitnick technikai tudása mellett kedvenc módszere az úgynevezett social engineering volt, gyakorlatilag az embereket hackelte meg úgy, hogy telefonbeszélgetés során csalt ki belőlük döntő biztonsági információkat.
Egy hacker névjegye
A ma reggeli digg-hullámot meglovagolva és az uborkaszezon előtt tisztelegve álljon itt az egyik leghíresebb (tehát nem feltétlenül a legjobb) hacker, Kevin Mitnick névjegye.
Felkerült az FBI legkeresettebb bűnözőinek listájára, elfogása nagy nyilvánosságot kapott. Mivel ő volt a világ legveszélyesebb kiberbűnözője, az ügye tárgyalásáig eltelt négy és fél évet magánzárkában töltötte, és állítólag attól tartottak, hogy képes vonalas telefonon keresztül atomháborút kirobbantani. A hisztériával a hackerközösség tagjai szálltak szembe, és elindították a Free Kevin kampányt matricákon és meghackelt honlapokon. Mitnick végül összesen öt évet töltött börtönben, később saját kiberbiztonsági céget indított Las Vegasban.
![Kevin Mitnick 2002-ben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4998/49989/499896/49989603_954f1d57d65db28b4200e688a139fbc2_wm.jpg)
A bíróság több évre eltiltotta, hogy történetéből film vagy könyv formájában hasznot húzzon, de később négy könyvét adták ki. Ezek közül a magyarul A legkeresettebb hacker címmel (eredeti címe Ghost in the Wires) megjelent visszaemlékezéseit az egyik legjobb, technikával foglalkozó könyvnek tartják. Az elfogásához vezető hajszát feldolgozó Tom Berenger, Skeet Ulrich és Russell Wong szereplésével készített Takedown című film nem sikerült túl jól, és hatalmas bukás lett.
Mitnicket szűk családi körben temetik el. Túlélte szüleit és testvérét, Adamot. Felesége, Kiberley Mitnick első gyermeküket várja.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24
- Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél
Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?
február 11., 18:49
- Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.
február 12., 09:49
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
59 perce
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
2 órája
- Tech-Tudomány
Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
Speciális szoba és mozdulatlan fej kell hozzá.
február 12., 19:09
- Tech-Tudomány
Ultranagy energiájú szellem járta be a Földközi-tengert
A ritka eseményt egy épülő olasz detektor érzékelői fogták.
tegnap, 10:02
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
február 12., 13:31
- Tech-Tudomány
Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán
Kulcsszerepe van a kénnek abban, hogy a nemesfém a felszín közelében megjelenik.
február 12., 06:09
- Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta
Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.
február 11., 14:48
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
Szól, hogy ellopták a jelszót, és segít újat beállítani.
február 12., 20:45
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
3 órája
- Tech-Tudomány
Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja
A Zenbook A14 még az egy kilót sem éri el, mégis helytáll a mindennapokban.
február 8., 11:04
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Tech-Tudomány
Valami baj van a Facebookkal és a Messengerrel, ne lepődjön meg, ha nem érkeznek meg az üzenetei
Érkeznek a hibajelentések.
február 11., 09:25
- Tech-Tudomány
Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának
A kérdés, hogy mikor pukkan ki a buborék, amiben élünk.
február 8., 10:53
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Tech-Tudomány
Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?
Ami a fantasztikus dramaturgiában jól működik, az exobiológiában nem biztos, hogy beválik.
február 9., 11:38
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája