
A Google képkeresője sem tudja felvenni a harcot az AI-csalásokkal
Egyre inkább égetőbb problémát okoz a mesterséges intelligencia által létrehozott hamisított fotók megkülönböztetése az eredeti képektől – írja a Business Insider.
Állítólag már a szakértőknek is komoly fejtörést okoz a hamisítványok felismerése, legalábbis ez derült ki a legújabb tartalomgenerátorok tesztelésekor. A képek vízjelekkel való ellátása ma már semmire nem biztosíték, mert az AI által generált mesterséges hamisítványokra is könnyedén rá lehet rakni egy vízjelet.
A probléma fő oka, hogy a mesterséges intelligencia újításai sokkal gyorsabb ütemben fejlődnek, mint a biztonsági megoldások vagy a közösségimédia-szolgáltatók saját eljárásai. Sokszor már a Google képkeresőjében is első találatként jönnek fel ezek a mesterségesen generált képek, így a Google felett is elhatalmasodott a káosz.
A Pennsylvaniai Egyetem egyik professzora egy Twitter-bejegyzésben fejtette ki, hogy szerinte már tényleg semmiben nem bízhatunk többé az interneten: a hamisítás triviális lett, különbséget tenni pedig lehetetlen.
Jó hír viszont, hogy a Google a közeljövőben tervezi a képtalálatok előzményeinek alaposabb körüljárását, mellyel a csalások is jobban kiszűrhetőek lehetnek majd.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
7 órája
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
március 26., 18:32
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
19 perce
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
2 órája
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
3 órája
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
március 26., 17:34
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
9 órája
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Címlapon
Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek
Voltak, akiknek a 28. emeletről kellett lemenekülni, miközben rengett a föld.
11 perce
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
3 órája
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
- Tech-Tudomány
Itt az újabb csavar, mégsem dőlt el az óraátállítás sorsa
Hétvégén még biztosan átállítjuk az óráinkat.
3 órája
- Tech-Tudomány
Hekkertámadás érte az Oktatási Hivatal egyik oldalát
Nevek és e-mail-címek kerültek nyilvánosságra.
tegnap, 09:30
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.
7 órája