- Tech-Tudomány
- technika
- mezőgazdaság
- élelmiszer
- hús
- olaszország
- őssejt
- laboratórium
- környezetszennyezés
- állattenyésztés
Az olaszok betiltották a laboratóriumban gyártott húst
További Tech-Tudomány cikkek
- Már a NASA szerint is valószínűsíthető, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe
- Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
- Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
- Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
- Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple
Olaszország a világon elsőként betiltotta az állatok vágása nélkül, laboratóriumi körülmények között, sejtek tenyésztésével előállított húsok forgalmazását.
Az olasz miniszterelnök is ott volt Gina Lollobrigida gyászszertartásán
Az olasz dívát szülővárosában temetik el.
Az ország agrárminisztere, Francesco Lollobrigida (a néhai híres színésznő, Gina Lollobrigida unokaöccse) így számolt be a döntésről a Facebookon:
Az egészség, az olasz termelési rendszer, munkahelyek ezreinek megvédése, kultúránk és hagyományaink megőrzése érdekében Olaszország lesz az első, amely megvédi magát a szintetikus élelmiszerek társadalmi és gazdasági kockázataitól.
Akit rajtakapnak, hogy őssejthátszínt árul a pult alól, esetleg ilyesmit szolgál fel, annak tízezer és hatvanezer euró közötti bírsággal kell számolnia.
Az emberek által fogyasztott húsokat kiváltó modern alternatívákra számos különböző fejlesztési irány létezik növényi alapúaktól háromdimenziós nyomtatóval készült, vagy tartályokban, esetleg sejtlaboratóriumban tenyésztett húsokig. Ezek fő vonzereje, azon túl, hogy nem jár állatok szenvedésével, hogy feleslegessé teszik az állattenyésztéssel járó környezetterhelést, ami ma igen jelentős, nemcsak a gépek, de az állatok gyógyítására használt antibiotikumok és az állattenyésztés céljára takarmányozás, tartás és feldolgozás infrastruktúrája által lefoglalt jelentős területek miatt is. Amellett, hogy kevésbé szennyezőek, a húsalternatívák hosszú távon árversenyt és komoly konkurenciát jelentenek a hagyományos húsipar számára – ami természetesen komoly ellenállást és lobbitevékenységet vált ki. Mindez nem változtat az általános trenden, hogy a technikai fejlődés következtében a következő évtizedekben az alternatívákkal együtt
jobb minőségű és olcsóbb húsokhoz juthat az átlagfogyasztó,
miközben a mezőgazdasági állattartás visszaszorul.
A szintetikus húsok ágazata ugyanakkor ma még gyerekcipőben jár, és nem jelent igazi fenyegetést. Termékei nem olcsók, és messze nem tökéletesek, ezért érdekességként tekintenek rájuk, és pozitív érdeklődéssel fordulnak feléjük a világon szinte mindenütt.
Laboratóriumban tenyésztett hús 2020 óta kapható Szingapúrban. Az Egyesült Államokban, Florida államban ugyanakkor betiltották az ilyen húsokat a helyi termelők védelme érdekében.
Az Európai Unióban az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) vizsgálja az ilyen termékeket, de a tagországok maguk döntenek a forgalmazásuk engedélyezéséről. A tagok közül Hollandia például támogatóan fordul saját biotech ipara felé, és idén nyártól engedélyezte az ilyen húsok kóstolását. Romániában viszont a parlament felsőháza a szövettenyésztett húsok betiltására szavazott, ha az alsóház elfogadja a törvényt, itt is több tízezer eurós büntetésre számíthatnak, akik a hússal kapcsolatos futurisztikus huncutságokkal próbálkoznak.
Viszlát, parizer, a műhús fogja megmenteni a világot
A klíma szempontjából a legjobb befektetés az állattenyésztés visszaszorítása.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán
Kulcsszerepe van a kénnek abban, hogy a nemesfém a felszín közelében megjelenik.
tegnap, 06:09
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia frissítheti a Chrome böngésző jelszavait
Szól, hogy ellopták a jelszót, és segít újat beállítani.
tegnap, 20:45
- Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél
Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?
február 11., 18:49
- Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per
Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.
tegnap, 13:31
- Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb
Nem csak a Marsra jutott piramisokból.
február 11., 05:57
- Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta
Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.
február 11., 14:48
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Tech-Tudomány
Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe
Speciális szoba és mozdulatlan fej kell hozzá.
tegnap, 19:09
- Tech-Tudomány
Valami baj van a Facebookkal és a Messengerrel, ne lepődjön meg, ha nem érkeznek meg az üzenetei
Érkeznek a hibajelentések.
február 11., 09:25
- Tech-Tudomány
Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának
A kérdés, hogy mikor pukkan ki a buborék, amiben élünk.
február 8., 10:53
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Tech-Tudomány
Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?
Ami a fantasztikus dramaturgiában jól működik, az exobiológiában nem biztos, hogy beválik.
február 9., 11:38
- Tech-Tudomány
Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja
A Zenbook A14 még az egy kilót sem éri el, mégis helytáll a mindennapokban.
február 8., 11:04
- Tech-Tudomány
Már a NASA is megerősítette, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe
Az űrügynökség szerint a becsapódás esélye tovább növekedhet.
8 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság
Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.
február 8., 07:24