
Űrbéli karácsonyfáról készített felvételt a NASA
A NASA Chandra nevű obszervatóriuma egy különleges csillag- és gázhalmazt fedezett fel mintegy 2500 fényévnyire a Földtől.
A csillagászok az NGC 2264 nevű felfedezésüket karácsonyfahalmazként is emlegetik, ugyanis szinte pont olyan, mint egy fenyőfa.
A NASA ugyanakkor elárulta, a kép optikai csalódásból adódóan tűnik zöld színűnek és karácsonyfa formájúnak. A Kitt Peak-i obszervatórium WIYN 0,9 méteres teleszkópja ugyanis a ködben lévő gázt zöld színnel mutatja, a 2MASS csillagászati felmérés infravörös fényei pedig fehér színnel mutatják az előtérben és a háttérben lévő csillagokat.
Az űrkutatási szervezet hozzátette, a képet az óramutató járásával megegyező irányban, mintegy 160 fokkal elforgatták, így rajzolódik ki a „karácsonyfa” képe.
A NASA közölte, az NGC 2264 egy fiatal csillagokból álló halmaz a Tejútrendszerünkben, amely körülbelül egy–ötmillió éves. Az NGC 2264 csillagai a Naphoz viszonyítva változó méretűek, némelyik kisebb, némelyik viszont jóval nagyobb, mint a mi Napunk. Ebből adódóan tömegük sem egyforma, egyik-másik csillag csak a Nap tömegének a tizede, azonban van, amelyik hétszer nehezebb nála.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Döntött az Európai Parlament az óraátállításról
Ennek most sokan nem örülnek.
március 21., 13:13
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Az Apple a kisujját nyújtotta, de az EU letépte a karját
Újfent alapjaiban változik meg az iOS az EU kérésére.
március 21., 12:54
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
2 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
3 órája
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Tech-Tudomány
Hazafelé tartanak a Starliner hátrahagyott űrhajósai
Kilenc napból kilenc hónap lett az űrben, és közben megfordult a világ.
március 18., 06:31
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
1 órája
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
38 perce
- Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit
Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.
4 órája
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
A Google történetének legnagyobb felvásárlása: 32 milliárd dollárért veszi meg a Wizt
Az ügylet segíthet a cégnek felzárkózni a Microsoft és Amazon mögé.
március 19., 09:45
- Tech-Tudomány
Napokon belül debütál Európában a Meta mesterséges intelligenciája
Ingyenesen használhatjuk majd.
március 20., 10:37
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Űrsugárzás, csontritkulás, agyduzzanat – ez vár a két űrben ragadt, visszatért asztronautára
A rák kockázata is növekedhetett.
március 19., 21:08
- Tech-Tudomány
Politikai botrányt kavart az új Assassin’s Creed
Japán miniszterelnöke közölte, hogy nem tűrik a kultúrájukkal szembeni tiszteletlenséget.
március 21., 12:25
- Tech-Tudomány
Új korszak kezdődik, mostantól kártyaterminálként is használható az iPhone
Felrobbantja a bankszektort az Apple.
március 19., 11:23
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
tegnap, 17:02
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47