Több évtized után valaki végigvitte a végtelennek hitt Tetrist
A Tetrisről egészen 2011-ig azt hitték, hogy 29 szintből áll, mivel a kockák mozgása szinte követhetetlenül gyors lesz, és senkinek sem sikerült továbbjutnia rajta – írja a The Gamer.
Aztán 2011-ben egy játékosnak sikerült megdöntenie az addigi rekordot, és eljutott a 30-as szintre. 2018-ban valakinek egészen a 35-ös szintig sikerült jutnia, 2022-ben pedig megszületett az újabb megdönthetetlennek hitt rekord: a 146-os szint.
Blue Scuti keddi próbálkozása végül egyszer és mindenkorra bebizonyította, hogy a klasszikus Tetrisnek igenis vége tud szakadni.
A fiatal srác körülbelül 38 percig játszott a játékkal, mikor – elmondása szerint nem először – megközelítette a korábbi rekordot. A 155-ös szintre eljutva aztán a játék elért egy olyan szintű sebességet, amitől összeomlott a rendszer, és a játékmenet nem folytatódhatott tovább.
A fiatal tehetség ezzel természetesen minden létező módon abszolút világrekorder lett a NES-konzolon futó Tetrisben, és jó eséllyel mindörökre az is maradhat.