Deepfake pénzügyi vezetővel csaltak ki dollármilliókat
További Tech-Tudomány cikkek
Hackerek 25,6 millió dollárt csaltak ki egy nemzetközi cég hongkongi irodájából úgy, hogy mesterséges intelligencia segítségével deepfake klónt készítettek a cég pénzügyi vezetőjéről és más vezetőkről, akiket ezután videóhíváson keresztül élőben használtak fel egy alkalmazott megtévesztésére. A támadás a maga nemében egyedülálló, az első példa a deepfake technika ilyen mennyiségű és minőségű felhasználása terén.
A csalás egy januári adathalász levéllel kezdődött. Ezt követte a videóhívás, amelyben a valóditól megkülönböztethetetlen megjelenésű és beszédhangú munkatársak meggyőzték a célszemélyt, hogy egy titkos átutalást kell végrehajtania. A hívásnak a célszemély volt az egyetlen valódi résztvevője.
A nyomozás megállapította, hogy a digitális klónok előre megírt szövegeket adtak elő, a megcélzott munkatárs a bemutatkozáson kívül nem bonyolódott beszélgetésbe velük. Kiderült továbbá, hogy hasonló csalással két-három másik alkalmazottat is célba vettek a hackerek, és egyikük szintén részt vett egy deepfake videókonferencián.
A digitális klónozás egyre több gondot okoz. A legutóbbi nagy port felverő eset az volt, amikor a popsztár Taylor Swiftről készült pornográf deepfake-ek árasztották el a közösségi médiát, és az egykori Twitter például teljesen letiltotta a Taylor Swifttel kapcsolatos kereséseket. Kínában egy férfitól több mint félmillió dollár váltságdíjat csaltak ki elrabolt barátjáért egy hamis videóval.
A hongkongi rendőrség a történtek nyomán azt ajánlja, ha valakit videóhívásban igyekeznek rábeszélni nagyobb összeg átutalására, kérje meg a résztvevőket, hogy forgassák a fejüket, vagy egyszerű kérdezéssel győződjenek meg a hívó fél valódiságáról.
(Futurism)