
Az Index olvasóit is érzékenyen érintette a Facebook keddi leállása
További Tech-Tudomány cikkek
-
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
- Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
- Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
- A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
- Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Mint ahogy azt az Index is megírta, március 4-én délután fél öt körül leálltak a Metához kapcsolódó közösségi oldalak, köztük a Facebook, az Instagram és a Threads. Délután 4 óra után futottak be az első bejelentések, fél órával később már több mint százezer, végül több mint 460 ezer hibabejelentés érkezett a világ minden tájáról.
A leállás azonnal megihlette a mémkészítőket. Az informatikai problémának egyedül az X (régi nevén Twitter) felhasználói örülhettek, az Elon Muskhoz köthető platform ugyanis mindvégig tökéletesen működött. Mémgyűjteményünket az alábbi linken találják. Arról, hogy mi lehetett az oka a leállásnak, egy szakértő is nyilatkozott portálunknak.
Andy Stone, a Meta szóvivője jelezte: tudnak a problémáról, és dolgoznak a megoldáson. A szóvivő később közölte , hogy a vállalat „a lehető leggyorsabban megoldotta a problémát”, és elnézést kért a kellemetlenségekért minden érintettől.
Az észlelt probléma kapcsán több olvasónk is megosztotta tapasztalatát, illetve kérdéseket intézett hozzánk.
Egyik olvasónk jelezte, hogy nem jut vissza a saját Facebook-oldalára, valamint a Messengere is „odaveszett”. Azt kérdezte továbbá, hogyan tudná helyreállítani a rendszerét, mivel a teljes médiakapcsolata azon alapult.
Egy másik olvasónk a Facebook-leállással kapcsolatban osztotta meg tapasztalatát, miszerint a rendszer a keddi leállás óta sem engedte őt vissza a fiókjába. Ugyan kapott e-mailben bejelentkezési kódot, ám annak beírása után egy hibaüzenetet érkezett.
Újbóli kódkérés után ugyanazt a karaktersort kapta újra és újra. Olvasónk másik módszerrel is próbálkozott a belépéssel, így személyi okmány hitelesítésével is. Az erre válaszként érkezett az e-mailben azt írták, hogy nem azonosítható be a beküldött személyi igazolvány alapján, küldjön másik okmányt, amin látszik a kép és a születési év. Olvasónk ennek megfelelően cselekedett, így megpróbálkozott a Google-fiókja mélyén megtalált ezeréves lejárt útlevéllel és jogosítvánnyal is belépni, amit azonban a rendszer több alkalommal is visszadobott.
Így itt állok Facebook-fiók nélkül, és várom a csodát, hogy a Meta orvosolja a problémát
– írta le nekünk tapasztalatait olvasónk.
Az Indexen megjelent írásunkra reagálva egy másik olvasónk a következőket osztotta meg velünk:
Reggel a telefonomon láttam egy cikket, ami azt fejtegette, hogy a facebookos SMS-kódok mindenféle titkosítás nélkül kinn vannak a világhálón, az adatbázist pedig távol-keleti szolgáltató üzemelteti. A cikk egy nappal korábban született meg, mint az észlelt leállás.
Nem kizárt, hogy ezt mint biztonsági rést fedezték fel, csak ilyenkor nem jelentik be azt, több okból sem.
Elképzelhető, hogy a szolgáltatást átmenetileg kikötötték a leállás alatt, illetve az időkorlát okán a kódok le is járhattak – vélelmezi a hozzánk eljuttatott e-mail írója, aki maga is aggódott, hogy feltörték a fiókját, és megpróbált kódot küldeni magának, ám ez neki sem sikerült.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
tegnap, 16:22
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
tegnap, 21:05
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse
A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.
3 órája
- Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő
Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.
2 órája