Jól van az a férfi, akinek sikeresen ültették be egy disznó veséjét
A sebészek hősként emlegetik Rick Slaymant, aki szépen gyógyul, miután genetikailag módosított disznóvesét kapott. A forradalmi jelentőségű műtét az első sikeres példa arra, hogy élő emberbe ültették egy disznó veséjét – eddig ugyanis csak agyhalott embereken végeztek hasonló műtétet.
A március 16-án elvégzett négyórás beavatkozás „jelentős mérföldkő annak elérésében, hogy könnyebben hozzáférhető szervekhez juthassanak a betegek” – közölte a Massachusetts General Hospital.
Slayman 2018-ban ugyanebben a kórházban már átesett egy transzplantáción; ekkor emberi vesét kapott, miután hét évig dialízisre járt. A műtét nem járt sikerrel, és 2023 májusában vissza kellett térnie a dialízisre. Orvosai nem sok jóval kecsegtették a férfit, akinél a dialízist érrendszeri szövődmények nehezítették meg. Kéthetente kórházi látogatást kellett tennie véralvadás és műtéti felülvizsgálatok céljából, ami jelentősen befolyásolta életminőségét – idézték fel orvosai.
Slayman elmondta, hogy hosszasan mérlegelte az esélyeit, mielőtt úgy döntött, hogy belevág a sertésvese-átültetésbe. Elmondása szerint a döntésnél az is fontos tényező volt, „hogy reményt adjon annak a több ezer embernek, akiknek transzplantációra van szükségük a túléléshez”.
A felhasznált állati vesét genetikai módosításnak kellett alávetni, hogy eltávolítsák azokat a géneket, amelyek károsak lehetnek az emberi alanyra, és bizonyos emberi géneket adjanak hozzá a kilökődés veszélyének elkerülése érdekében.
Slaymannek emellett kilökődés elleni gyógyszereket kell szednie, és így sem lehet pontosan tudni, hogy új veséje mennyi ideig fog működni – számolt be a BBC.