A köztévén már nem csak emberek dolgoznak
További Tech-Tudomány cikkek
A mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezetőt Bíró Adának hívják, megjelenését, arcát és hangját egyaránt az MI hozta létre korábban már meglévő programokból. Mondanivalóját teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg, ezzel együtt a mesterséges intelligencia segítségével életre hívott képi és nyelvi modell Fejős Ádám állandó műsorvezetőtársa lett a Deltában.
Dudás Viktor filmszakértő szerint a Delta éppen az a műsor, ahol egy ilyen egyedülálló technológiai újdonságnak helye, és adott esetben fontos szerepe is van.
Abszolút helye van egy ilyen műsorban egy ilyen megjelenésnek, hiszen ott, ahol a tudománnyal foglalkozunk és az abszolút újításokat igyekszik bemutatni a műsor, ott abszolút adekvát, hogy a legmagasabb szintű technikai újítások, akár a műsor megszólalóinak a megjelenítésében is részesek legyenek
− fogalmazott Dudás Viktor. Hozzátette: ez egy nagyon érdekes újítás, nagyon kíváncsian várja, hogyan fog a közönség erre reagálni, „mert ilyet még mi Magyarországon nem láttunk képernyőn”.
A Mediaklikken visszanézhető adásban Bíró Ada azt mondja, hogy a legmodernebb nyelvi modellt használták ahhoz, hogy szépen beszéljen magyarul. Mint a műsorban elhangzott, az új technológiák érzékeny egyensúlya kellett ahhoz, hogy Bíró Ada elmondhassa a nézőknek a nagyvilágból az aktuális tudományos híreket.
Szűts Zoltán média- és digitális pedagógiakutató, az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Karának dékánja az M1-en arról beszélt, hogy a mesterséges intelligenciát az ember alkotja és az ember irányítja. Az MI-vel foglalkozó szakember hangsúlyozta: a történelemben minden technológia felfordulással járt, csakúgy, mint a mesterséges intelligencia, de nem félni kell tőle, hanem kipróbálni, megérteni, hosszú távon pedig használni.
„Az elmúlt évtizedben a digitalizáció kapcsán nagyon sokat beszélünk arról, hogy milyen módon alakul át a munka világa, és a mesterséges intelligencia az a trend, ami mindenképpen egy ugrást fog jelenteni. Ez nem azt jelenti, hogy az embereknek meg fog szűnni a munkája. Sőt! Ez azt jelenti, hogy más jellegű lesz maga a munka. Nyilván mindig kihívást hordoz egy technológiaváltás, mesterséges intelligencia esetében azt kell tudomásul vennünk, hogy ez a technológia asszisztensként működik. Segítőként működik” - hangsúlyozta Szűts Zoltán.