
Tele van a Föld csúnyán beszélő állatokkal
További Tech-Tudomány cikkek
Amikor Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnöke 1845 nyarán elhunyt, házi kedvencét el kellett vitetni. A szürke jákópapagáj ugyanis válogatott káromkodásokat tanult a néhai elnöktől, és megszólalásai kissé zavarták a gyászolókat. Amikor az emberi beszédet utánzó állatokról van szó, általában a papagájokra gondolunk elsőként, de érdemes tudni, hogy sok más állat is megpróbálkozik az ember különös hangjainak utánzásával.
Kardszárnyú delfin
A nem túl hízelgő gyilkos bálna néven is emlegetett orkák régebben cápákat üldöztek, de nemrég azzal kerültek a hírekbe, hogy a cápák fogyatkozásával már motoros hajók és jachtok elpusztítására álltak át. A dél-franciaországi Antibesben található MarineLand Aquarium lakója, a 14 éves nőstény kardszárnyú delfin, Wilkie viszont az emberi hangok utánzásában is nagyon ügyesnek mutatkozott.
Fehér bálna
Az északi tengerekben élő belugákat a tenger kanárijainak is nevezik, mert nagyon jó utánzók. Az inuit vadászok által 1977-ben elfogott példány, NOC 22 évvel később bekövetkezett haláláig az amerikai haditengerészet vendégszeretetét élvezte. Bár szavakat kimondani nem tanult meg, kiválóan utánozta az emberi beszéd ritmusát és hanglejtését, amit így könnyen össze lehetett téveszteni távoli emberi hangokkal. Egy medencéjében dolgozó búvár NOC hangját hallva azt hitte, hogy valaki a felszínről kiabál neki, hogy jöjjön fel. A belugával kapcsolatban a szakemberek kiemelték, hogy az emberek a gégében képzik a hangot, a bálnafélék viszont az orrüregükben – ezért kifejezetten nehéz nekik az emberi gagyogást utánozni.
Lebernyeges réce
A lúdféle madár egyik hím példánya az ausztráliai Tidbinbilla természetvédelmi területen fogságban nevelkedett, és gondozója szava járását átvéve a „you bloody fool” kifejezést ismételgette, ami magyarul körülbelül a „te hülye baromnak” felel meg (visszakacsintunk Andrew Jackson papagájának szomorú történetére). A hangfelvétel mintegy harminc éves, és valódi. A lebernyeges récék egyébként jó utánzók lévén általában más vízimadarak hangjának utánzására használják tehetségüket.
Indiai elefánt
Dél-Korea legnagyobb szafariparkjában, az Everland állatkertben él Kosik, az elefánt, aki ormányát a szájába dugva sajátította el az emberi szavak kiejtését. A ma is élő állat állítólag öt szót tud. Elődje, a Kazahsztánban, Almati állatkertjében élt Batyr húsz különböző szót ismert, és olyanokat mondott, hogy „Batyr jó”, „Batyr éhes”. Batyr nem csak kazah, de orosz szavakat is ismert, így természetesen káromkodott is. Amikor gondozói véletlenül túladagolták a nyugtatóját és elpusztult, halálhíre bejárta a világot. Kazah bélyegsorozat őrzi emlékét.
Borjúfóka
1971 májusában Scottie Dunning fókakölyköt talált az Atlanti-óceán partján Cundy's Harbornál. Dunning hívására a helyszínre érkezett veje, George Swallow, hogy megkeressék az állat anyját, akit azonban a közeli sziklák között holtan találtak. A kis fókát Swallow vette magához, és Hoovernek nevezte el, mert porszívóként fogyasztotta a darált halat.
A kezdetben a Swallow család kádjában éldegélő Hoover felcseperedve elsajátította a helyi amerikai akcentust. Swallowék nagykereskedelmi szinten vásárolták a friss halat, de nem tudták anyagilag tartani a lépést a fóka igényeivel. Hoover így a New England Aquarium lakója lett, ahol igazi sztárrá vált „gyere má’ ide”, „mi van, hogy vagy” rikkantásaival. Hoover hat utódja nem törődött az emberi beszéddel, unokája, Chucky mutatott egy kis vokális tehetséget, de az embert ő sem tudta utánozni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
tegnap, 19:32
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
tegnap, 18:22
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
tegnap, 12:33
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
tegnap, 13:54
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
tegnap, 07:04
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt
Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.
tegnap, 17:29
- Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show-műsorra
Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.
tegnap, 15:57
- Mindeközben
Párra talált a Házasság első látásra Orsija is: „Szóba került a gyerek téma elég hamar”
tegnap, 16:00
- Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei
Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.
tegnap, 18:09
- Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére
A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.
tegnap, 19:52
- Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel
Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.
tegnap, 21:13
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Tech-Tudomány
Dübörög a podcastkorszak a YouTube-on
Kár, hogy nagyon kellemetlen videómegosztón ilyesmit fogyasztani.
február 27., 09:32
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Mindeközben
Kovács Patrícia először szerepel címlapon 15 évvel fiatalabb kedvesével, Medveczky Balázzsal
tegnap, 14:05
- Mindeközben
Demi Moore az Instagramján üzent Mikey Madisonnak, aki elvitte előle az Oscar-díjat
tegnap, 13:05
- Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet
Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.
tegnap, 14:54
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
tegnap, 17:56
- Tech-Tudomány
Külön alkalmazásba kerülhetnek az Instagram rövid videói
Kiderült a titkos terv.
február 27., 12:29
- Mindeközben
Zsidró Tamás együtt dolgozott Megan Foxszal, elárulta, milyennek látta a színésznőt
tegnap, 12:04