Jeff Bezos cége óriási utcai lámpákat építene a Holdon
További Tech-Tudomány cikkek
Oszlopokon érkezhetne az energia, a fény, a kommunikáció – kérdés, hogy mennyivel hatékonyabb, gazdaságosabb és biztonságosabb, mint a mobilabb technikai megoldások.
A Hold felszínén működő különleges világítótornyok fejlesztésén és megvalósításán dolgozik az amerikai Honeybee Robotics. A különös ötletnek több gyakorlati haszna lehet, mint elsőre gondolhatnánk.
A New York-i cég nem egy hipszter startup, még 1983-ban kezdett robotkarok építésével foglalkozni. Az évek során különböző céges tranzakciókon ment keresztül, végül 2022-ben landolt az Amazon-alapító Jeff Bezos űrvállalatánál, a Blue Originnél. Az évtizedek során komoly szakmai tudást halmoztak fel az amerikai űrhajózási hivatalnak és a japán űrügynökségnek végzett munkák során – például az Opportunity Mars-járóhoz építettek kőzetvizsgáló robotkart. A Bigelow Aerospace felfújható űrmoduljához fejlesztenek mozgó napelemrendszert. 2023 májusa óta a Blue Origin, Boeing, Lockheed Martin konzorcium tagjaként építenek alternatív leszállóegységet az új amerikai holdprogram, az Artemis számára.
A holdi közvilágítás ötletén a DARPA támogatásával dolgoznak. Mint ismert, a DARPA az amerikai védelmi fejlesztési ügynökség, amelynek számos programja közé tartozott egykor az is, amiből a mai internet keletkezett. Az ügynökségnél jelenleg tucatnyi olyan fejlesztés fut, amelyben holdi infrastruktúra építésének technikai lehetőségeit dolgozzák ki.
Mindenes világítótorony
A Honeybee Robotics a DARPA-hoz passzoló harcias nevet talált elképzeléséhez, ez a LUNARSABER vagy holdszablya (megjegyzendő, hogy eredetiben a Star Wars fénykardjai is fényszablyák) – a betűszó egyébként a holdi közérdekű navigációs, érzékelő és autonóm energiasugárzó és elosztó rendszert takarja.
A probléma ugyanis a következő: a nappal két földi hétig tart a Holdon, és az éjszaka is. A két hétig tartó sötétség nemcsak napelemes eszközökre (mint az amerikai Odysseus vagy az indiai Csandraján–3 holdszondák voltak) végzetes, de az űrhajósok számára is veszélyes lehet.
Az egyik lehetséges megoldása, ha száz méter magas, kissé a horizont fölé emelkedő tornyokat építünk. Ezek egyrészt napelemekkel hasznosíthatnák és akkumulátorokban tárolhatnák a sarkok környékén laposan beeső napfényt, közben 30 kilométeres körzetben figyelhetnék a környezetüket. Egyszerre lehetnének világítótornyok és egy távközlési hálózat tornyai. Fénnyel energiát továbbíthatnának az emberlakta bázisokra, amelyek környékét jó utcai lámpához illően meg is világíthatnák.
A Honeybee a tornyok felállításához különleges technikát talált ki: a torony,
akár egy óriási mérőszalag,
a talapzatban feltekert fémszalagként érkezne a Holdra, ahol egy beépített mechanizmus spirálisan hegesztve fémcsővé alakítaná.
Az önmagát megépítő torony egytonnás rakományt, napelemeket, kamerákat, fényszórókat emelne a magasba. Könnyítés, hogy a Hold gravitációja a földi hatoda, és a tornyot nem fenyegeti sem eső, sem szél, csak esetleges rengések és mikrometeorit-becsapódások.
A szablya tetején elhelyezett napelemeket az idő 95 százalékában érné valamennyi napfény, az így termelt 100 kW energiát a talapzatnál elhelyezett konnektoron, akár energianyalábként továbbítva kaphatnák meg a környéken mozgó roverek vagy űrruhák. Az energia átsugárzása jelenleg még fejlesztés alatt álló technika, de ha sikerül megoldani természetesen, a tornyok a Hold nappali oldaláról szállíthatnának energiát az Artemis-bázisra.
Hogy az egytonnás műszaki teher mellett mennyit nyomna egy ilyen lámpaoszlop, nem ismert. Az Artemis-program által használt SLS szupernehéz hordozórakéták várhatóan 40 tonna terhet képesek a Holdra juttatni – egy ilyen szállítmányban több ilyen oszlop is elférhet.
Egy holdbázist egy kompakt atomreaktor is elláthat energiával, a mérlegelés lényege, hogy a lámpák sokoldalúsága mit nyújt a lefedett területben és biztonságban; gazdaságosabb-e, ha az általa kiváltott technikát és annak tömegét vizsgáljuk.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
