
Egy kutatás szerint minden harmadik gyerek rövidlátó
További Tech-Tudomány cikkek
Folyamatosan romlik a gyerekek látása, ugyanis egy kutatás szerint háromból egy gyerek szenved rövidlátásban, más néven miópiában. A tudósok szerint a Covid-világjárványhoz köthető a szemek gyengülése, viszont nem a betegséghez, hanem a lezárásokhoz, amelyek következtében a kiskorúak több időt töltöttek képernyők előtt és kevesebbet a szabadban – írja a BBC.
A legnagyobb arányt Ázsiában fedezték fel a kutatók: a japán gyerekek 85 százalékban, a dél-koreaiak 73 százalékban, az orosz és kínai gyerekek pedig 40 százalékban szenvednek miópiában. A legalacsonyabb arányt 1 százalékkal Paraguayban és Ugandában mérték, míg az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Írországban nagyjából 15 százalék volt a szám.
A kutatást a Brit Szemészeti Folyóirat közölte, melyben 5 millió gyereket és tinit vizsgáltak 50 országból és 6 kontinensről. Az eredmény azt mutatja, hogy 1990 óta megháromszorozódott a rövidlátók száma, tavaly már 36 százalékra nőtt. A legnagyobb ugrás a koronavírus-járvány alatt ugrott hatalmasat.
Emellett azonban olyan körülmények is hatással vannak a miópiára, mint a genetika vagy az, hogy valaki Kelet-Ázsiában él, ahol a gyerekek jóval hamarabb kezdik tanulmányaikat, ezért többet töltenek könyvek vagy képernyők előtt. Ennek ellentéte lehet az alacsony afrikai számok magyarázata is.
Emellett a gyerekek neme is számít. A kutatás szerint a lányoknál magasabb az arány, ugyanis ők kevesebb időt töltenek a szabadban, míg a fiúk többször vannak kint mind az iskolában, mind pedig otthon. Emellett a lányoknál a pubertás korábbi kezdete miatt jóval hamarabb jelentkezik miópia, mint a fiúknál.
A lapban megjelent kutatás azt javasolja, hogy a gyerekeknek legalább két órát kellene kint tölteniük, főként 7 és 9 éves kor között, hogy csökkenjen a rövidlátás esélye. Az nem tisztázott, hogy a természetes fény hatással van-e a látásra, inkább az a fontos, hogy a kiskorúak szeme olyan tárgyakra fókuszáljon, amelyek messze vannak tőlük. Daniel Hardiman-McCartney, a Brit Szemészek Kollégiumának tagja emellett azt mondta, hogy 7 és 10 éves kor között érdemes többször szemvizsgálatra vinni a gyerekeket, valamint figyelmeztet a miópia örökölhetőségére is.
Alternatív próbálkozások is vannak, néhányan speciális (és nagyon drága) lencsékkel próbálják elkerülni a rövidlátás kialakulását, Ázsiában pedig azzal próbálkoznak, hogy a külteret imitálni próbáló üveg tantermekben oktatnak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
március 26., 17:34
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
március 26., 18:32
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Tech-Tudomány
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
tegnap, 09:56
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Címlapon
Csak a pénz számít a fiataloknak, a bolygó simán feláldozható
Aggódnak és szoronganak – mármint a pénz miatt.
32 perce
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Tech-Tudomány
Itt az újabb csavar, mégsem dőlt el az óraátállítás sorsa
Hétvégén még biztosan átállítjuk az óráinkat.
tegnap, 13:38
- Tech-Tudomány
Feltörhették az Oracle-t, magyarokat is érinthet az újabb hekkertámadás
Az érintett vállalatok belső vizsgálatot indítottak.
március 27., 15:53