Bemutatta a Google a legdurvább kvantumcsipet, hamarosan áttörés jöhet az orvostudományban
További Tech-Tudomány cikkek
Bemutatta a Google a legújabb kvantumprocesszorát, ami képes volt elvégezni egy műveletet öt perc alatt, miközben az eddigi leggyorsabb szuperszámítógépnek ugyanez a művelet 10 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 – tehát 10 kvadrillió – évbe telt volna. Ez a szám messze meghaladja a világegyetemünk ismert korát. A kvantumprocesszor mérete pedig csekélynek mondható a teljesítményéhez képest, ugyanis mindössze 4 négyzetcentiméter – derül ki a The Guardian cikkéből.
A Willow névre keresztelt chippel kapcsolatban a szakértők elmondták, hogy a teljesítménye 2021 óta olyan ütemben fejlődött, amivel mindössze öt évre kerültünk attól, hogy a kvantumszámítógépek annyira erősek legyen, hogy az emberiség képességeit jelentős mértékben feljavítsák új anyagok kutatásában és fejlesztésében, az akkumulátoroktól a gyógyszerekig. A szakértők szerint a Willow kevésbé hibaérzékeny, mint az elődei, és képes növelni a mesterséges intelligencia amúgy sem elhanyagolható gyors fejlődését.
Utóbbi például hatással lehet majd az orvostudományra, ugyanis lehetővé teheti az MRI-felvételek atomi szintű részletességgel történő olvasását, ami új adathalmazokat szabadítana fel az emberi testről és a betegségekről.
A kutatók előrejelzései szerint a kvantum-számítástechnika az eddigieknél jelentősebb számítások elvégzésére lesz képes, felgyorsítva a magfúziós reaktorok létrehozását, ugyanakkor arra a veszélyre is figyelmeztetnek, hogy ez a technológia védőkorlátok nélkül képes lesz feltörni a legfejlettebb titkosításokat is, teljesen aláásva a számítógépes biztonságot.
„A kvantumprocesszorok kétszeres exponenciális ütemben hámozódnak ki, és a méretnövelés során továbbra is jelentősen felülmúlják majd a klasszikus számítógépeket” – fogalmazott Hartmut Neven, a Google Quantum AI csoporttal közösen együttműködő Quantum Artificial Intelligence Laboratory tulajdonosa, hangsúlyozva, hogy a most közölt eredmények hatalmas áttörést jelentenek az elmúlt 30 év kutatásaiban.
Hozzátette, szerinte „a Willow sebessége alátámasztja azt az elképzelést, hogy a kvantumszámítás sok párhuzamos univerzumban történik, összhangban azzal az elképzeléssel, hogy egy multiverzumban élünk”. Magyarul ez annyit tesz, ha egy kvantumszámítógép egyszerre több különböző állapotban is lehet, akkor egyszerre több műveletet is képez elvégezni.
(Borítókép: A Google kvantumchipje, a Willow. Fotó: Google / Handout / Reuters)