Megoldódott a 19. század egyik nagy rejtélye

1828. május 26-án a helyiek egy céltalanul bolyongó, zavarodott gyereket találtak Nürnberg utcáin. A fiatalember két levelet szorongatott, beszélni csak alig tudott. Ugyanaz a kézírás volt mindkét papíron: az egyiken az akkor 16 esztendős fiú rövid élettörténete szerepelt, a másikat a városban állomásozó lovassági század parancsnokának, Friedrich von Wessenignek címezték, hogy fogadja be őt, vagy „akassza fel”. Wessenig a harmadik lehetőséget választotta, és a helyi rendőrségre küldte a fiatalembert, ahol úgy találták, hogy leginkább a csavargó kategóriába illeszkedik, és mint ilyet tömlöcbe zárták. Így kezdődött Kaspar Hauser egész Európát lebilincselő története. Hogy honnan került elő, és ki volt valójában, nem vált ismertté sem akkor, sem később, ennek ellenére többször az életére törtek, és mindössze öt évvel a feltűnése után egy késszúrás miatt életét vesztette.

Az ifjú Hauser a korabeli leírások szerint jó bőrben volt, nem volt problémája a járással, a nürnbergi várban található cellájához vezető kilencven lépcső megmászása sem okozott gondot. Szellemileg visszamaradottnak gondolták, de nem csak írni tudott, hanem a város polgármestere, Binder a vele folytatott beszélgetések alapján úgy vélte, hogy kiváló az emlékezőtehetsége, és gyorsan tanul.

Hauser leírása szerint egy kétszer egyméteres, másfél méter magas helyiségben nőtt fel, vízen és kenyéren. Azokon a napokon, amikor kesernyésebb ízű vizet kapott, mélyebben aludt, és arra ébredt, hogy kicserélték a fekhelyül szolgáló szalmát, levágták a körmét és a haját. Gondviselője egy álarcos alak volt, aki azt tanította neki, mondogassa, hogy „Huszár akarok lenni!”, mielőtt szabadon engedte Nürnbergben.

Kaspar Hausert a feltűnése után különböző gondviselők vették a szárnyuk alá. A brit Lord Stanhope révén Magyarországra is eljutott, miután felvetődött, hogy a gyerek esetleg magyar. Hauser jól érezte magát, de amúgy semmit sem ismert fel Magyarországon, amit fel kellett volna.

Később egymás után érték titokzatos támadások, egyszer az udvari vécén támadtak rá késsel, máskor egy falra akasztott fegyver sült el. Az esetek életszerűségébe valahogy mindig hiba csúszott, és úgy tűnt, Hauser magának árt, hogy gondviselői apadó szimpátiáját visszaszerezze.

Végül Johann Georg Meyer gondjaira bízták, aki iskolaigazgatóként leginkább a szigort tartotta legjobb módszernek. Egy vita után az elkódorgó Hauser újabb sebesülést szerzett – a mellkasán érte szúrás, amibe végül belehalt. A vizsgálat arra jutott, hogy valószínűleg ő szúrta magába a kést, hogy a lankadó közfigyelmet magára vonja. Ez végeredményben sikerült is.

Az egyszerű valóságot pótló bonyolult történet

Kaspar Hauser a populáris kultúra hajnalán egyfajta jelenséggé vált, és az is maradt. Megidézték irodalomban, zenében, híres filmet készített róla 1974-ben Werner Herzog (aki nem ismeri, annak elég annyi, hogy pár évtizeddel később ő volt, aki vérdíjat tűzött ki bébi Yoda fejére). Az orvosi szaknyelvbe is bekerült: az elhanyagoltság és elégtelen életfeltételek miatt kialakuló visszamaradottságot jelöli a Kaspar Hauser-szindróma. Utóbbival kapcsolatban előjött a visszatérő vád, miszerint valójában imposztor volt: ha valóban az általa leírt kamrában nőtt volna fel, nemhogy írni nem tudott volna, de sokkal komolyabb problémái lettek volna minden alapvető emberi dologgal, beleértve a járást.

Ezzel el is jutottunk oda, hogy a köz felfigyel a rejtélyre, de a megfejtés hiányát nem szereti, így működésbe lépett, amit ma összeesküvés-elmélet vagy konteó néven ismerünk. A vad spekuláció egy 19. századi Vasálarcossá alakította Kaspar Hauser történetét, amiben hatalmi intrikák taszítottak nyomorba egy ártatlan gyereket. Ebben a történetben Hauser a Badeni Nagyhercegséget vezető család tagja volt. 

I. Károly badeni nagyherceg és Stéphanie Louise de Beauharnais grófnő gyermeke, a potenciális trónörökös 1812-ben pár hetesen meghalt.

Mivel I. Károly végül örökös nélkül maradt, a nagyhercegség nagybátyjára, I. Lajosra szállt. A mendemonda szerint I. Lajos anyja, Karolina Lujza őrgrófné intézte el, hogy fia kerüljön a trónra az újszülött eltüntetésével, aki Kaspar Hauser képében 16 évvel később tért vissza. Meggyilkolását végül Zsófia badeni nagyhercegné rendelte el. A nyomasztó történet ezzel az összeesküvés-elméletek örök létsíkjára emelkedett volna, de

és a genetikaelemzés egyre pontosabb technikája.

Először 1996-ban elemeztek egy vérnyomos alsónadrágot, ami állítólag Hauseré volt. Ez megállapította, hogy nem volt köze a badeni hercegi családhoz.

2002-ben újabb, alaposabb vizsgálat készült, amelyben ruhadarabokról származó mintákat és hajtincset analizáltak. Ez megállapította, hogy az 1996-ban vizsgált DNS nem ugyanazé a személyé, tehát valószínűleg téves volt. Az eredmény is változott: a csak anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS alapján Hauser és potenciális lánytestvéreinek rokonságát nem lehetett kizárni. A genetikai különbség nem volt bizonyító erejű, mivel egyszerű mutáció is okozhatta az eltérést.

A döntő kutatás 2024 nyarán érkezett, ezt immár nem Németországban, hanem az amerikai Thomas Jefferson Egyetemen végezte Dr. Dimitrij Temjakov, a mitokondriális DNS területének szakértője és három független laboratórium. Ez az elemzés a német lakosság körében előforduló mintázatokat is figyelembe véve vizsgálta a badeni hercegi család mintáit. 

Fejlettebb technikával, megbízhatóbb genetikai mintákból, haj és vér alapján megállapították, hogy Hauser mDNS-e a W csoportba tartozik, míg a hercegi családé a H típusba. Az elveszett herceg története így, ha nem is könnyen, de végül megadta magát. 

Maradt végül Európa titokzatos gyermeke, aki huszár akart lenni.