
Riadót fújtak a tudósok: rekordmagasságot ért el a fosszilis tüzelőanyagok szén-dioxid-kibocsátása

További Tech-Tudomány cikkek
-
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
- Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
- Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
- Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
- Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
A szén-dioxid (CO2) koncentrációja jelenleg több mint 50 százalékkal magasabb a légkörben, mint azelőtt, hogy az emberek nagy mennyiségű fosszilis tüzelőanyag elégetésébe kezdtek. 2024-ben így a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátása rekordmagasságot ért el, miközben a természet az erdőtüzek és a szárazság következtében keletkező mennyiséget is alig győzte elnyelni – így a légkörben mind több halmozódott fel a gázból.
A BBC azt írja, hogy a szén-dioxid gyors növekedése „összeegyeztethetetlen” azzal a nemzetközi kötelezettségvállalással, hogy a globális felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fokra szorítsák vissza. Korábban ugyanis ez volt az ambiciózus cél, amelyről mintegy 200 ország állapodott meg 2015-ben az ENSZ párizsi, mérföldkőnek számító találkozóján. A tudósok a Föld múltbeli éghajlatának jégmagokból és tengeri üledékekből származó adatai alapján jutottak arra, hogy a gáz szintje az elmúlt kétmillió évet tekintve most a legmagasabb.
A múlt héten megerősítették, hogy 2024 volt az eddigi legmelegebb és az első olyan naptári év, amelyben az éves átlaghőmérséklet meghaladta az iparosodás előtti szintet 1,5 Celsius-fokkal.
A globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása megkövetelné, hogy a CO2-emelkedés lassuljon, de a valóságban ennek éppen az ellenkezője történik
– állítja Richard Betts, a Met Office, az Egyesült Királyság Meteorológiai Hivatalának munkatársa.
Vastagon benne van a jelenségben az emberi tevékenység
A hosszú távú szén-dioxid-növekedés kétségtelenül az emberi tevékenységek számlájára írható, főként a szén, az olaj és a gáz elégetése, valamint az erdők kivágása révén. Az emelkedés azonban évről évre változik, köszönhetően annak, hogy a természet szén-dioxid-elnyelő képessége és az emberiség szén-dioxid-kibocsátása is ingadozik.
A természetes El Nino-jelenség – vagyis amikor a Csendes-óceán keleti trópusi részén a felszíni vizek szokatlanul felmelegszenek, és ez hatással van az időjárási mintákra – szintén éreztette hatását. A természet az emberiség szén-dioxid-kibocsátásának nagyjából a felét elnyelte, köszönhetően a növénytakaró extra növekedésének és az óceánban feloldódó gáz nagyobb mennyiségének. Az El Nino okozta extra hőhullám azonban azt eredményezte, hogy a szárazföldi természetes szén-dioxid-nyelők tavaly nem vettek fel annyi gázt, mint általában. Ráadásul az elszabadult erdőtüzek szintén többlet szén-dioxidot szabadítottak fel.
Ezek a legfrissebb adatok azt erősítik, hogy minden eddiginél gyorsabban haladunk az ismeretlen terület felé, mivel az emelkedés tovább gyorsul
– mondta Ralph Keeling professzor, aki az amerikai Scripps Oceanográfiai Intézet mérési programját vezeti.
Az erdőtüzek is gondot okoznak
A rekord mértékű növekedés növeli az aggodalmakat, hogy a természet hosszú távon egyre kevésbé lesz képes elnyelni a bolygó felmelegedését okozó gázokat. Az amerikai NOAA (Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal) szerint a sarkvidéki tundra a felmelegedésnek és a gyakori tüzeknek köszönhetően összességében jelentős szén-dioxid-kibocsátó forrássá alakul át.
Az amazóniai esőerdők szén-dioxid-elnyelő képességét szintén korlátozza a szárazság, az erdőtüzek és a szándékos erdőirtás. A Met Office előrejelzése szerint a CO2-koncentráció növekedése 2025-ben ugyan kevésbé lesz szélsőséges, mint 2024-ben, de még így is jelentősen meghaladja majd a 1,5 Celsius-fokos célértéket, és a felmelegedés folytatódni fog, mivel a szén-dioxid továbbra is felhalmozódik a légkörben.
(Borítókép: A Country Fire Authority munkatársai dolgoznak egy bozóttűz közelében a Grampians Nemzeti Parkban, az ausztráliai Victoria államban, 2024. december 20-án. Fotó: AAP / Supplied by State Control Centre / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Valóban biztonságos a felhőben tárolni fényképeinket és dokumentumainkat?
Érdemes utánajárni.
március 20., 09:36
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Tech-Tudomány
Több szülő is azzal vádolja a Google-t, hogy öngyilkosságba hajszolja a kamaszokat
Szerintük a cég nem vizsgálta ki a termékét, mielőtt piacra dobta azt.
március 22., 12:35
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Tech-Tudomány
Megint menő zenét beállítani csengőhangnak?
Tudja meg ön is, hogy king vagy no go a csengőhangja!
március 22., 15:30
- Tech-Tudomány
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására
Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.
tegnap, 17:34
- Tech-Tudomány
Életnyomokat találhattak a Marson, az eddigi legnagyobb szerves vegyületet azonosította a NASA
Jelentős felfedezés történt.
március 25., 12:32
- Tech-Tudomány
Megdöbbentő látványt nyújt a jégtől teljesen megfosztott Antarktisz
Megmutatta valódi arcát a jeges kontinens.
március 24., 17:02
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Tech-Tudomány
Tovább dagad a botrány, kínos pert akasztottak az Apple nyakába
A vád a fogyasztók megtévesztése.
március 25., 19:00
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Tech-Tudomány
Sötét energia: az új eredmények borítják Einstein elméletét
A világegyetem tágulását okozó erő változik.
március 22., 11:36
- Tech-Tudomány
Jelentősen romlott a videók minősége, már a YouTube is reagált a problémára
Egyelőre nem tudják a megoldást.
március 20., 15:07
- Tech-Tudomány
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
tegnap, 18:32
- Tech-Tudomány
Keserű ízreceptorok lepik el a testünket
Most derült ki, mi a szerepük.
március 20., 20:34
- Tech-Tudomány
Annyi plusznapidíjat kapnak az űrben rekedt asztronauták, amennyi Magyarországon sem elég egy ebédre
A rendes fizetésük nem rossz, de nem jár túlórapénz.
március 21., 13:48
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Tech-Tudomány
Valójában egy fekete lyuk belsejében létezünk?
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
március 20., 17:47
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44