Judit
2 °C
7 °C

Négyből egy HIV-fertőzött nem is tud a fertőzöttségéről

2018.11.23. 12:53

A HIV-vírus elleni harcban elért előrelépések ellenére négyből egy fertőzött nem is tud betegségéről az ENSZ szakértői szerint. 2015-ben ez arány még 33 százalék volt.

Az elmúlt évben a fertőzöttek 25 százaléka, 9,4 millió ember élt a világban úgy, hogy tudomása sem volt a fertőzöttségéről – derült ki az UNAIDS program csütörtökön, Elefántcsontparton bemutatott jelentéséből. Különösen aggasztó a helyzet Nyugat- és Közép-Afrikában: itt a világ lakosságának mindössze hat százaléka él, de a fertőzöttségéről nem tudó 9,4 millió ember egyharmada.

Az UNAIDS az adatok alapján készített modellekből végezte el a becsléseket. A jelentést a december elsejei AIDS-világnaphoz kapcsolódóan mutatták be.

A HIV-fertőzöttek több mint felénél nem sikerült a vírusszámot a vérben megfelelően lecsökkenteni, mivel a pácienst nem kezelték, vagy a kezelés nem volt sikeres. Ha a vírust nem sikerül elnyomni, a páciens sokkal fogékonyabb lesz a betegségekre és másokat is megfertőzhet a HIV-vírussal.

A sikeres kezelés után az immunrendszer normálisan működik és a vírust nem továbbítja a páciens – közölte az UNAIDS. Az ENSZ célul tűzte ki, hogy 2030-ig legyőzi a járványt. Az UNAIDS adatai szerint azonban a világ 50 országában növekszik a fertőzöttek száma, 2017-ben világszerte 36,9 millió ember élt a HIV-vírussal, egy évvel korábban 36,3 millióan. (MTI)