Ma kezdik el Magyarországon a vérplazma-terápiát

2020.04.23. 08:34

Várhatóan csütörtökön alkalmazzák  Magyarországon  először a koronavírusos fertőzés ellen a vérplazma-terápiát,  egy súlyos állapotban lévő betegen – mondta  Vályi-Nagy István, a  Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója csütörtök reggel az M1 csatornán az MTI beszámolója szerint.

A vérplazma-terápia lényege, hogy passzív immunizálással segít a gyógyulásban. Ez azt jelenti, hogy nem a betegek immunrendszerét stimulálják, hanem a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére.

Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztonsági laboratóriumának vezetője kedden beszélt arról, hogy már Magyarországon is vizsgálják a gyógyultak vérplazmájára épülő kezelés lehetőségeit, de ő akkor még nem említette, hogy már napokon belül betegeken is kipróbálják a terápiát.

Vályi-Nagy István az M1-en arról is beszélt, hogy a koronavírusos betegek 80 százaléka szinte tünetek nélkül gyógyul fel, 10 százalékuk enyhe tüneteket produkál, a többiek, a súlyos betegek azonban egy általános gyulladásos állapotba kerülnek, amit úgy hívnak, hogy citokinvihar. Ez olyan erős immunválaszt jelent, amely már a beteg szerveit fenyegeti, elsősorban a tüdőt, de a szívet és a veséket is. A betegek ekkor általában nemcsak tüdő-, hanem több szervi elégtelenségben halnak meg – mondta a főigazgató.



  • Tippek
  • Bankszámla