A webes feketepiacot is felpörgette a járvány
A londoni City Egyetem munkatársai Dr. Andrea Baronchelli vezetésével felmérték a járvány hatását a sötét web piactereire. Eredményeiket az EPJ Data Science szaklapban publikálták.
Mint ismert a sötét web az internet állami szabályozástól titkosítással védett része, amit például a Tor böngészővel lehet elérni. Híres piacterei a Silk Road, Dark Bay, vagy az Empire, ahol kriptopénzekkel lehet rendezni a számlát.
Baronchelli és kollégái 30 piactér több mint 850 ezer hirdetését gyűjtötték össze 2020 elejétől az első korona vakcina bejelentéséig, november 16-ig. 788 olyan hirdetést azonosítottak, ami közvetlenül a járványhelyzetre reagált - ezeket termékcsoportokba sorolták.
Minden is kapható
A legnagyobb kínálat személyes védőeszközöknél (45 százalék) és gyógyszereknél (28,9 százalék) mutatkozott. Ezeket követték a csalóknak szóló oktatóanyagok (12,6 százalék) és domének (6,3 százalék). 4,3 százalék igyekezett különböző orvosi csalásokat értékesíteni. Kaphatak voltak továbbá vírustesztek (2,2 százalék), hamisított egészségügyi dokumentumok (0,4 százalék), továbbá lélegeztetőgépek (0,3 százalék).
Kiemelték, hogy fontos lenne folyamatosan figyelni a sötét webes piacokat, főleg azért, mert a megjelenő oltóanyagokból kezdettől fogva hiány mutatkozik.
A tájékozatlan állampolgárok hullámokban kapják az álhíreket, például a hidroxiklokokinről, klorokinről, vagy azitromicinről, ami kisértést jelenthet, hogy bevásároljanak ezekből és egészségügyi kockázatoknak tegyék ki magukat. Ráadásul a hiánycikkek árusítása aláássa a nyerészkedést tiltó intézkedéseket.
- fogalmaztak.