Máté, Mirella
14 °C
30 °C

Keleti nyitás 150 éve, avagy a monarchia japán kapcsolatai

GettyImages-590678079
2018.08.17. 11:59
Az idei Könyvhétre jelent meg Tóth Gergely Japán-magyar kapcsolattörténet 1869-1913 című könyve, amely, ahogy címe is sugallja Japán és Magyarország (pontosabban talán az Osztrák-Magyar Monarchia) kiegyezéstől az I. világháborúig tartó kapcsolatát mutatja be. A szerző korszakkal kapcsolatos kutatásairól rövidebb írásokat már korábban is fel lehetett lelni például különböző portálokon most pedig már könyv formájában is kézbe vehetik az érdeklődők.

A Japán-magyar kapcsolatokról a közelmúltban például Wintermantel Péter írt Nippon-babona. A magyar-japán kapcsolatok története cím művében, azonban ez a könyv hangsúlyosan a két ország diplomáciai kapcsolatait dolgozza fel, az első világháború kitörésétől kezdve. A közelmúltból eszünkbe juthat még Ablonczy Balázs Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története című műve is, ennek témája azonban sokkal bővebb, a turanizmus kérdéskörét járja körül. Tóth Gergely könyve Japán és az Osztrák-Magyar Monarchia kapcsolattörténetét dolgozza fel, nagyon alaposan, sok oldalról megközelítve, nem kizárólagosan szerződésekre és államférfiakra szorítkozva.

Talán egyik legnagyobb erőssége a könyvnek, hogy nem kronologikusan, hanem tematikusan rendszerezi mondanivalóját, így könnyebben lehet belőle csemegézni: a műértők elmerülhetnek az adatpornóban, például az import-export vagy a két oldalú szerződéseket illetően, akik pedig inkább mezei érdeklődőként forgatják a könyvet azok szinte akárhol kinyitva találhatnak benne valami meglepő, ámde felettébb szórakoztató információt. (Csak párat említve: ki volt az első magyar, aki megmászta a Fudzsit, milyen megpróbáltatásokat kellett kiállnia annak, aki a japán császári család előtt játszott zongorán, vagy éppen Vámbéry Ármint minek propagálására kérték fel.)

Vámbéry Ármin 1905-ben
Vámbéry Ármin 1905-ben
Fotó: Vasárnapi Ujság 1905/24

A könyv hét fejezetből áll, melyek feldolgozzák a modernizációt Japánban és a Monarchiában, a Japán és a Monarchia által indított expedíciókat, a japán és magyar utazók útleírásait, a diplomáciát és külkereskedelmet, valamint a kulturális és művészeti kapcsolatokat. Szó esik a kor nemzeti ideológiáiról, például a turanizmusról vagy, hogy japán gondolkodók miként vélekedtek a magyarokról. A hetedik fejezet kitekintést nyújt a térség többi államának Japánnal való kapcsolatáról. A könyvben található ezen kívül még számos függelék, úgymint a jelentősebb Japánban járt utazók rövid életrajza vagy azon osztrák-magyar hadihajók listája, amelyek a szigetországban jártak.

A szerző a könyvhöz sok és változatos forrásanyagot használt fel. Igen sok a korabeli magyar (vagy épp japán) nyelvű újságból való idézet, és hasonlóan sok napló- vagy visszaemlékezés-részlettel is találkozhatunk. Ezenkívül a magyar, a japán és az angol szakirodalom szintén bőségesen felbukkan a műben. A japán nevek magyaros átírással szerepelnek, a könyv végi egyik függelék pedig megadja őket kandzsival is, ami igen hasznosnak bizonyulhat, ha valaki komolyabb, például szakdolgozatírási szándékkal olvas. A magyaros átírás először szokatlan lehet annak, aki Japánról főként angolul informálódik, azonban a szöveget nem töri meg, így meglepően könnyen és gyorsan hozzá lehet szokni.

Meiji császár, a modern japán megteremtője
Meiji császár, a modern japán megteremtője
Fotó: Wikimedia Commons

A stílus kifejezetten olvasmányos és határozottan érződik rajta, hogy a szerző szereti a témát amiről ír, a lelkesedés pedig átragad az olvasóra is. Külön dicséretre méltó, hogy a szerző nem spórol a kandzsikkal, nemcsak a lábjegyzetelt művek címeit adja meg ilyen formában, hanem ahol témába vágnak, ott is megjelennek, például különböző fogalmak magyarázatának kíséreteként. Például érdekes annak végigkövetése, hogy Magyarországot mikor milyen kandzsikkal nevezték meg.

Minden fejezetben található számos olyan apró kis mozzanat, akár a főszövegben, akár a lábjegyzetekben – ami lehet, hogy apróságnak tűnik, de kimondottan érdekes és bennfentessé teszi az olvasót, ilyen például, hogy mennyire vált vagy éppenséggel nem vált be egy japán zsoké a századforduló Magyarországán, vagy éppen hogyan barátkozott össze bogárpreparálás útján Horváth Géza, a szakma magyar szaktekintélye és Macumura Sónen, a japán rovartan atyja. De akár azt is megtudhatjuk, hogy mikor jelent meg az első japán nyelvtankönyv. A könyv természetesen nem csak ilyen apró mozzanatokból áll: tömör, de alapos összefoglalását kapjuk mindkét tárgyalt ország gazdasági helyzetének és annak is, hogy milyen nagypolitikai érdekek mentén vették fel a kapcsolatot, vagy éppen miért volt fontos a Japán és a Monarchia által megkötött kereskedelmi egyezmény az érintetteken kívül még sok mindenkinek.

Természetesen képet kapunk arról is, hogy az itt lévő japánok mit gondoltak a Monarchiáról, vagy éppen a magyarokról. Szó esik arról például, hogy a Meidzsi-kor legjelentősebb, Japán számára a nyugati világról ismereteket gyűjtő küldöttsége, az Ivakura-misszió, hogy nem jutott el végül Budapestre. Azonban olyan japánok gondolatait is megismerhetjük, akik hosszabb vagy épp rövidebb ideig a Monarchia magyar felében is jártak. Sinobu Sinpei, a bécsi japán nagykövetség egy munkatársa például rámutat az osztrák-magyar viszony anomáliáira, például hogy a Bécsbe menő vonatokon ilyen néven, és nem Wienként szerepeltették a várost, illetve mivel egy rendelet értelmében a magyar kalauz magyarul adta az utazóközönség tudtára az állomás nevét, sok külföldi túlutazott Bécsen. A könyv ír a magyar-japán rokonságról, illetve arra is kitér, hogy a századforduló környékén felerősödő „sárga veszedelem” gondolatköre miért nem tudott betörni a magyar közgondolkodásba.

Jamagata városa 1881-ben
Jamagata városa 1881-ben
Fotó: Wikimedia Commons

Mint általában minden, a magyar történelemben marginálisabb szerepet játszó ország esetében, így itt is felmerül a kérdés, hogy mégis miért jó nekünk az, ha ezt a sok minden tudjuk a világ egy másik felén lévő országgal kapcsolatban. Erre egyrészről adja magát az a válasz, hogy Japán népszerűsége felívelőben van, nagyon sokan érdeklődnek a nyelv, a kultúra, a történelem vagy ezek tetszőleges elegye iránt. Másik oldalról megfogva a dolgot, a nem nyugat-európai fejlődési utak, a nem nyugati típusú modernizáció vagy éppen a kolonizáció kérdéskörét tekintve remekül keretezheti egymást például a közép-európai Magyarország és Japán párhuzamos elemzése. Ahhoz, hogy még több kutatás induljon azonban a meglévő ismeretanyag feldolgozása, rendszerezése szükséges, ez pedig Tóth könyvének deklaráltan célja is.

Pépel Julianna

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!

(Borítókép: Utcakép virágzó cseresznyefákkal Jokohamában 1990 körül - fotó: Universal History Archive / UIG / Getty Images)