Csúzlikkal kezdődött, évtizedeken át tartó öldöklés lett belőle

Úton a baj felé 

A Bogside kerületének otthont adó Derry (hivatalosan Londonderry) Észak-Írország második, az ír sziget negyedik legnépesebb városa. Már az 1969-es bogside-i események előtt évről évre egyre nőtt a feszültség a városban, annak köszönhetően, hogy bár a lakossága többsége ír nemzeti öntudatú katolikus volt, a városvezetést és a rendőrséget a kerületet évtizedek óta a brit párti protestáns unionisták adták. 

A választási rendszer úgy volt kialakítva, hogy a helyhatósági választásokon mindig az unionisták kerültek többségbe,

A katolikus lakosság mind a lakhatás, mind a munkahelyszerzés terén diszkriminálva volt, ráadásul az egyre növekvő munkanélküliség is rontotta a közhangulatot. De különösen a lakhatás kérdése verte ki a biztosítékot a katolikusoknál, ugyanis csak az szavazhatott a helyhatósági választásokon, akinek saját lakása volt, vagy bérlőként be volt jelentve valahova. Az unionista városvezetés pedig rajta tartotta a kezét az önkormányzati tulajdonú lakásokon, hogy így is kontroll alatt tartsa Derryt.

Derry Housing Action Committee

1968 márciusában alakította meg aktivisták egy csoportja a Derry Housing Action Committee-t (kb.: Derry-i Lakhatásért Tanács), azzal a céllal, hogy nyomást gyakoroljanak az északír kormányra: változtasson a lakások elosztását érintő gyakorlaton. A kezdeményezés mögött főként baloldali pártok álltak, egyfelől a később feledésbe merült bal-közép Ír Munkáspárt, valamint a napjainkban is aktív Sinn Féin északír testvérszervezete, a Republican Club (Republikánus Klub).

Kezdetben a Tanács kisebb tüntetésekkel, útlezárásokkal tiltakozott, hivatali üléseket zavart meg. 1968 októberében felvonulást szerveztek Derry belvárosába, amire a város nem adott engedélyt, azonban többen mégis az utcára vonultak, őket a helyi rendőri erők,

(Később a RUC az IRA egyik kedvelt célpontja lett, 319 fő halt erőszakos halált a szervezet rendőrállományából a RUC 2001-es feloszlatásáig.)

Az eseményt a televízió is közvetítette, és széles körben feltüzelte az indulatokat az írek, főleg az északi nacionalisták körében, akik szintén nem voltak ártatlan kiscsirkék. 

A rákövetkező napon négyezer fős tömeg gyűlt össze ismét a városban, majd novemberben több mint tízezer ember jött össze Derryben, hogy kifejezze a szolidaritását az októberi felvonulás tagjaival. Bár ezek a megmozdulások incidens nélkül zajlottak, a hangulat egyre puskaporosabb lett.

A B-fiúk

1969 januárjában a RUC tartalékos segéderőinek, a B-Specialsnak nevezett Ulster Special Constabularynak a tagjai szolgálaton kívül rátámadtak egy csapat nacionalistára a város határában. A nacionalisták éppen Belfastból érkeztek, ahonnan tiltakozó menetet tartottak Derry városába. A reguláris rendőri erők hagyták, hogy a B-Specials tagjai zaklassák a menetet, sokakat meg is sebesítettek a felvonulók közül. Amikor a felvonulás megérkezett Derrybe, dulakodás tört ki a rendőrség és a menet helyi szimpatizánsai között, amit éjszakába nyúló zavargások és razziák követtek.

Az incidenst követően barikádokat állítottak a város Bogside kerülete köré,

Ezt követően egymást érték az összecsapások, egyik félen ott voltak a katolikus nacionalisták, a másikon a rendőrség, a B-special tartalékosai, valamint egy egységpárti félkatonai szervezet, az Ulster Volunteer Force (Ulsteri Önkéntes Erők). 

A helyi katolikusok megszervezték a Derry Citizens Defence Associationt (Derry-i Polgári Védelmi Egyesület), az Egyesület gőzerővel készült a protestánsok közelgő éves felvonulására, barikádokat építettek, köveket halmoztak fel.

Pennyk, kövek, gyújtóbombák 

Ugyanis az Apprentice Boys of Derry nevű protestáns szervezet minden évben megemlékezik Derry ostromáról, amikor a katolikus II. Jakab erőit visszaverték a derry-i protestánsok. A legenda szerint a helyi inaslegények (apprentice boys) hősiessége döntötte el a csatát, innen ered a szervezet neve. Az augusztus 12-én megtartott parádé a katolikusok szemében sokáig provokációnak számított, egészen a közelmúltig bezárólag gyakoriak voltak az atrocitások, a feszült 1969-es közhangulat mellett pedig garantált volt a baj. 

majd hamar előkerült a kő- és fémtörmelék is. A rendőrség kőzápor közepette ment neki a zavargóknak, közben pedig nekiálltak lebontani a „Szabad Derry”-nek kikiáltott Bogside-ot elzáró barikádokat. A rendőrtisztek nem hogy nem léptek fel a katolikusokat dobáló és csúzlizó protestánsok ellen, de még bátorították is őket, hogy több mozgásterük legyen a torlasz elbontására. A nacionalisták ezt úgy értelmezték, hogy a rendőrök utat akarnak nyitni az otthonaikhoz, 

A barikádokat ostromló rendőrök kénytelenek voltak visszavonulni, sokan meg is sérültek a gyújtóbombáktól, közben elszabadult a pokol, a város unionistái és nacionalistái folytatták a harcot, köveket és Molotov-koktélokat dobáltak egymásra. Az ellenállást a Polgári Védelmi Egyesület koordinálta elméletben, azonban spontán csatlakoztak a zavargásokhoz, és önálló sejtek is kialakultak. 

Bevonul a hadsereg

A rendőrség, ami nem voltak felkészülve ilyen intenzitású ellenállásra, végül könnygázt vetett be, a csata második napjára már minden rendőr kimerült volt, és a rengeteg gáz ellenére az indulatok nem csillapodtak. Tovább rontott a helyzeten az ír államfő egy szerencsétlen nyilatkozata is, amiben azt ígérte, hogy a határhoz küldi az ír hadsereget, hogy tábori kórházakat húzzanak fel a sérültek ellátására.

Általános káosz uralkodott a városon, mindenki, aki járni tudott, az utcákon volt, híre ment, hogy bevetik a B-Special tartalékosait is – a főként egységpárti protestánsokból álló szervezet tagjainak nem volt formális kiképzése a tömegoszlatásban, és már korábban hírhedtté váltak a brutalitásukról. 

A HMS Sea Eagle-ön állomásozó brit erőket azzal a paranccsal küldték be, hogy válasszák szét a harcoló feleket, de ne nyúljanak a barikádokhoz, vagy próbáljanak benyomulni Bogside területére.

A kiérkező erőket, néhány radikálistól eltekintve, a helyiek is örömmel fogadták, mint elfogulatlan békefenntartókat, akik megvédik őket a rendőrség és a B-Specials embereitől. Azonban később, ahogy eszkalálódott a konfliktus, elmúlt ez a kezdeti optimizmus, később a hadsereg éles lőszert is bevetett a tüntetők ellen, és még 30 év kellett, mire sikerült féket vetni az erőszaknak a régióban.