Álmos
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

A mi aknavetőnk ölte meg Osztapenko kapitányt

F  NY19620722023
2020.02.13. 18:33 Módosítva: 2020.02.13. 18:40
Hetvenöt évvel ezelőtt ért véget Budapest ostroma. Ungváry Krisztián történész és Meruk József újságíró, kutató ebből az alkalomból 43, eddig itthon nem publikált  orosz katonai levéltárból származó dokumentumot mutatott be Budapest Főváros Levéltárában. Az iratok számos új információt tartalmaznak a német hadvezetésnek ultimátumot átadó Osztapenko kapitány haláláról, a budapesti hidak megsemmisítésére tett orosz lépésekről, a szovjet hadsereg súlyos hatékonysági problémáiról, valamint a fosztogató és erőszakoskodó szovjet katonák megfékezésére kiadott intézkedésekről.

1945. február 13-án értek véget a harcok Budapesten. Máig vitatott, minek is nevezzük ezt az eseményt, de történelmileg a legegzaktabb megfogalmazás, hogy ekkor ért véget Budapest ostroma. A korabeli források Budapest elfoglalásáról, a harcok, a hadműveletek végéről beszélnek, a kommunizmus időszakában aztán a Budapest felszabadulása kifejezés terjedt el. Annak ellenére, hogy a civil lakosság jelentős része a harcok végeztével is súlyos szenvedéseknek volt kitéve a szovjet fennhatóság alá került városban, semmiképpen nem vitatható el, hogy ezt sokan a náci és nyilas uralom alóli felszabadulásnak élték meg.

Oroszországról kevéssé gondolnánk azt, hogy az iratnyilvánosság élharcosa lenne. Pedig a szentpétervári és moszkvai katonai levéltárak 2015 óta elképesztő mennyiségű iratot tettek közzé a Pamjaty Naroda című honlapon a második világháború időszakából. 11 millió dossziéban legalább 80 millió oldalnyi olyan eredeti dokumentum található, amit bárki böngészhet az interneten, ha tud oroszul - mondta a Budapest ostromáról szóló új iratok bemutatóján Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója.

Ungváry Krisztián Budapest ostroma című könyve 1998-ban jelent meg, a történész a kutatómunkát harminc évvel ezelőtt kezdte el. A budapesti harcokról elérhető iratok száma a harminc évvel ezelőtti helyzethez képest körülbelül 100 az 1-hez - érzékeltette a mostani helyzetet a kutató. Ungváry Krisztián az oroszul jól beszélő Meruk József újságíró-kutatóval együtt 43, teljes egészében eddig még Magyarországon nem publikált iratot mutatott be. A podolszki székhelyű Orosz Központi Katonai Levéltár anyagából olyan parancsokból, direktívákból, katonai határozatokból, feljegyzésekből, hadinaplókból, kitüntetési adatlapokból válogattak, amelyek releváns és fontos kérdésekre világítanak rá a történeti kutatások szempontjából.

A parlamenter halála

A nagyközönség számára ezek közül talán a legérdekesebbek az Osztapenko kapitány halálával kapcsolatos iratok lehetnek. A "nagyközönség" fogalma azért elég viszonylagos, mert mielőtt ezt a mondatot leírtam, végeztem egy gyors közvélemény-kutatást a szerkesztőség 1990 után született tagjai körében arról, hogy nekik mond-e bármit az Osztapenko név.

Nos, nem igazán.

Nincs ezen mit csodálkozni, a szovjet parlamenter szobrát már 1993 őszén eltávolították az M1/M7-es autópálya bevezető szakaszáról, és csak az "öregek" nevezik máig (helytelen kiejtéssel) "Osztyapenkónak" a város nyugati határát. 1990-ig mindenki úgy tanulta, és a közvélekedés máig úgy tartja, hogy a fehér zászlóval érkező bátor szovjet katonát a gaz németek gyilkolták meg. Azóta több helyen lehetett olvasni arról, hogy a parlamenter nagy valószínűséggel szovjet oldalról érkező lövés következtében halt meg.

A Vörös Hadsereg 1944 decemberére teljesen körülzárta Budapestet. Pest és Buda felől is átküldtek egy-egy fehér zászlós szovjet delegációt az ellenséges vonalakhoz, hogy a német és magyar csapatokat megadásra szólítsák fel. Miután december 29-én délelőtt 10-kor a Vecsés felől induló Steinmetz Miklós dzsipje aknára futott, Budaörs felől Ilja Afanaszjevics Osztapenko és két társa inkább gyalog indultak el.

Az ellenséges vonalat elérve a szemüket bekötötték, autóba ültették őket, majd egy német alezredes vette át tőlük az ultimátumot. Mivel az alezredes felsőbb parancs hiányában a borítékot nem bonthatta ki, válasz nélkül küldte vissza a szovjet katonákat a vonalaik felé. A német állásokat azonban eddigre már aknavetőkkel vették tűz alá a szovjet oldalról. A parlamenterek a németek figyelmeztetése ellenére gyalog elindultak visszafelé. Útközben Osztapenko kapitányt a közelében felrobbant aknából származó repeszek találták el. Két társa, Nyikolaj Feoktyisztov Orlov főhadnagy és Jefim Taraszovics Gorbatyuk törzsőrmester épségben visszajutott. Osztapenko holttestéért aznap éjszaka mentek vissza az oroszok, és vitték be saját vonalaik mögé.

Az Ungváry-Meruk páros által magyarra fordított egyik dokumentum a 37. lövész hadtest annak idején szigorúan titkos utasítását tartalmazza. Eszerint a lövészezredek parancsnokainak utasításba adták, hogy 1944. december 29. 12 óra és december 30. 12 óra között a harci cselekményekkel ne hagyjanak fel, kivéve Budaörs és Kelenföld irányát, ahol a szovjet (illetve sikeres tárgyalások esetén várhatóan a német) parlamenterek haladhatnak át. Az utasításban azt is előírták, hogy ha a németek az ultimátumot nem fogadják el, akkor december 30-án 12:45-től kezdődjék erőteljes tüzérségi előkészítés a tüzérség minden fajtájának bevetésével, és induljon támadás Buda bevételéért.

De mi utal arra, hogy Osztapenko nem német, hanem szovjet aknavetőtűz áldozata lett? Meruk és Ungváry megtalálta a hősi halált halt Osztapenko, illetve épségben visszatért két társa kitüntetési adatlapját. Osztapenko 1944. december 31-i keltezésű kitüntetés adatlapján ez olvasható:

A kitűzött feladatot OSZTAPENKO et. becsülettel végrehajtotta, méltósággal, bátorsággal és kitartással lépett fel, amint az egy szovjet tiszttől és parlamentertől elvárható. A német állásokból visszatérőben OSZTAPENKO elvtársat egy aknaszilánk megölte.

Itt tehát csak "egy aknaszilánkot" említenek. Nézzük meg Jefim Taraszovics Gorbatyuk őrmester kitüntetési adatlapját:

aknatűz alá kerültek, amelyben egy aknaszilánk megölte OSZTAPENKO kapitányt – a csoport rangidősét.

Itt is csak egy aknaszilánkról van szó. De megvan Orlov főhadnagy kitüntetési adatlapja is. Ebben ez olvasható:

A törzsnél egy ezredesi rangban levő német tiszt fogadta a parlamentereket, akik közül a rangidős OSZTAPENKO kapitány felmutatta a Budapesten bekerített csoportuláshoz intézett szovjet ultimátum küldeményt. A feladat végrehajtását követően minden parlamenternek [ismét] bekötötték a szemét, gépkocsiba ültették őket és ismeretlen irányban elindultak velük, s kis idő múltán kiszállítottak mindenkit a járműből, majd az arcvonalhoz vezették őket. Útközben a csoport a mi aknavető tüzünk alá került, amelyben OSZTAPENKO kapitányt megölte egy aknaszilánk.

Az iratok alapján tehát a szovjet hadvezetés az első perctől tudta, hogy Osztapenko a saját aknavetőtűzükben halt meg. Ennek ellenére a szovjet propaganda már másnap telekürtölte a világot azzal, hogy a németek Budapesten parlamentereket gyilkoltak, mondta el Meruk József.

Rombolni minden eszközzel

A most feltárt iratok egy másik közkeletű vélekedést is cáfolnak: azt, hogy Sztálin igyekezett mindent elkövetni Budapest műemlékeinek, történelmi kincseinek és hidainak megóvásáért. Sztálin 1944. december 26-i parancsa szerint

azok ellen, akik Budapest nagy épületeibe, valamint a Duna nyugati partján levő várba fészkelték be magukat, használjanak fel minden kaliberű tüzérséget, köztük a legnagyobb kaliberűeket is, valamint a légierőt és a robbantó utász alakulatokat.

A most bemutatott iratok között szerepel egy szovjet haditérkép és egy lista is Budapest legfontosabb célpontjairól. A célpontokat kódszámokkal látták el: a Parlament a 61-es jelzést, a Lánchíd a 66-os kódot, az Erzsébet híd a 105-öst, a Ferenc József (mai Szabadság) híd a 131-es kódszámot, a városháza a 109-est, a Nyugati pályaudvar pedig a 40-es számot kapta.

Évtizedeken át nem volt ismert az az irat, amely Sztálin 1945. január 9-i parancsát rögzíti a még álló budapesti hidak lerombolására. A Duna-hidak lerombolása katonai értelemben ugyanis nemcsak a hátráló német és magyar csapatoknak állt érdekében, hanem a Vörös Hadseregnek is. Az oroszok a körbezárt Budapestet mint elfoglalandó területet így akarták kisebb, egymástól elszigetelt területekre bontani, és elvágni a pesti oldalon védekező csapatok visszavonulási-, illetve utánpótlási vonalait. A vezér akaratát azonban nem tudta teljesíteni a Vörös Hadsereg: sem a szovjet tüzérség nehézágyúi, sem a szovjet és román légierő bombái nem voltak elegendőek a hidak összeroppantásához. Az Erzsébet hidat és a Lánchidat végül a Budára hátráló német erők utászai robbantották fel 1945. január 18-án. 

Több ezres hiányok a hadifogoly-statisztikákban

Nemcsak a fenti eset utal a Vörös Hadsereg hanyagságára, hatékonysági és technikai problémáira. A most nyilvánossá tett parancsok azt mutatják, milyen problémákkal küzdött a szovjet hadvezetés Budapest ostromának megkezdése előtt: a szovjet légvédelem saját gépet lőtt le, a katonák elhanyagolták a fegyverek karbantartását, a légierő elégtelenül hajtotta végre a feladatokat, a tüzérség pazarolt és nem találta a célpontokat. A gyalogsággal is komoly gondok voltak:

A hadsereg nem küzd határozottan az ellen, hogy a gyalogság szégyenletesen és önkényesen visszavonul, védelem nélkül hagyva a tüzérséget (...) Szigorúan követeljék meg a gyalogságtól a legnagyobb állhatatosságot és azt, hogy hatékonyan hasznosítsák tűzfegyvereiket. Minden esetet, amikor a gyalogság otthagyja a harcmezőn a tüzérséget, azonnal vizsgálatot indítani és a felelősöket bíróság elé állítani.

Sztálin érdekes módon Budapest ostromának megkezdésével egy időben oszlatta fel a Vörös Hadsereg rettegett "záró alakulatait". Ezek feladata a harcokból önkényesen visszavonuló vagy elkóborló katonák elfogása, harcba való visszafordítása, adott eseteben kivégzése volt. Ungváry és Meruk szerint Sztálin úgy érzékelte, hogy Budapest felé haladva a háború utolsó, győzedelmes fázisába lépett, így már nincs szükség a saját katonákra vadászó záróláncokra az arcvonalak mögött. A fegyelmet ezután az orosz titkosszolgálat, az NKVD ezredei és más rendfenntartó elitalakulatok igyekeztek fenntartani.

Az NKVD feladata volt a hadifoglyok átvétele is, de az erről szóló dokumentumokban komoly ellentmondások vannak. Vajon mivel magyarázható az, hogy a 40. hadsereg 1945. február 5-ig az NKVD gyűjtőpontjain 16 500  hadifoglyot adott át, az NKVD hadifogoly osztályának adatai szerint viszont ugyanezen időszakban a 40. hadseregtől ők csak 13 024 főt vettek át? Ungváry szerint ez nem jelenti azt, hogy ennyi ember gyilkoltak volna meg (bár a beteg, mozgásképtelen foglyokkal ez bőven előfordulhatott). Sokan megszöktek, de az ilyen a háborús statisztikákat az is jellemezte, hogy a katonai sikerek bizonyítása érdekében, egyfajta tervteljesítésként szerepeltek bennük különböző, néhol hasraütésszerű számok.

Fosztogatás, zsákmánygyűjtés, részegség, gyilkosság

A most előkerült anyag érdekes részét jelentik a szovjet hadsereg komoly fegyelmi problémáira utaló iratok. Elég beszédes a 42. sz. dokumentum, amely a következő címet viseli:

Sumilov vezérezredes parancsa: Budapesten fosztogatás helyett inkább az ellenséget üldözzék

A dokumentumban ez olvasható:

Ne hagyják az önálló osztagok elszakadását a támadó rohamcsapatoktól, ezért meg kell tiltani az önálló osztagok zsákmánygyűjtésre, vagy hasonló célokra történő vezénylését. Kategorikusan megtiltani az objektumok ellenségtől való megtisztítása során a lomszedést.

A 3. Ukrán Front Katonai Tanácsának 1944. december 19-i határozata "A katonai fegyelemért folyó küzdelem erősítéséről a front alakulatainál" címet viseli, és ez is súlyos esetekről tanúskodik:

  • "A 2 Ukrán Front kötelékét elhagyva, a mi frontunk felé tartva 670 fő szakadt le".
  • "Ugyanezen időszakban a személyi állományhoz tartozók elkövettek 110 rendbontást, erőszakot, valamint gyilkosságot és testi sértést."
  • "Történt lerészegedés, randalírozás és rendbontás (...). Ezek a tényállások nem csökkennek, hanem ugrásszerűen sokasodnak."
  • "Az utóbbi két hónapban – a nem végleges adatok szerint – a front csapatainál 21 gyilkosság történt: 13 ebből ittasság miatt, 2 alkalommal huliganizmus közepette, kétszer pedig a hatáskör túllépésével, továbbá 4 terrorcselekmény is előfordult. /E veszteségekből az utóbbi 6 eset a 17. Légihadseregnél történt./ Ezen esetekben 8 tiszt vesztette az életét."
  • "A katonák által elkövetett esetek és rendbontások kétharmada ITTASSÁG állapotában történt."

Az újonnan feltárt iratok, térképek Ungváry Krisztián és Meruk József részletes, értelmező jegyzeteivel együtt megtalálhatók Budapest Főváros Levéltárának honlapján

(Borítókép: Autóstoposok a vasárnapi csúcsforgalomban az M1-M7-es autópálya felé az Osztyapenkó szobornál a Sasadi útnál ahol az M7 és a 70-es útak kettéágaznak 1962. július 22-én. Fotó: Fényes Tamás / MTI)