Korszerűsítették Engel Pál középkori Magyarországról készített digitális atlaszát
Az elmúlt két évtized számítástechnikai fejlődése elengedhetetlenné tette a program futtatását biztosító térinformatikai környezet korszerűsítését, így e nagy jelentőségű adatbázis immár egy futtatóprogram letöltésével bárki számára interneten is elérhető - közölte az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat.
Az adatbázis eredetileg az OTKA és az Akadémiai Kutatási Pályázatok támogatásával készült az MTA Történettudományi Intézetében 1993–2001 között. A digitális atlasz a Magyar Királyság részletes térképét mutatja be a középkor végén, azaz az 1500-as évek körüli évtizedekben.
Megtalálható rajta minden olyan település – város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor –, amely akkoriban létezett, és amelynek a fekvését legalább hozzávetőlegesen meg lehetett állapítani (összesen több mint 23 ezer egység). A fontosabb vizeken és a megyehatárokon kívül feltünteti a jelentősebb királyi, egyházi és világi földbirtokok határait is, az 1498. évi állapot szerint. A térképhez részletes leíró adatbázis kapcsolódik, amely a megjelölt településekre vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazza.
Most a teljes anyag a mai követelményeknek megfelelő térinformatikai környezetbe került át, mind a korszerű futtatóprogramot, mind az adatbázis továbbfejlesztését – az első kiadáshoz hasonlóan – a Térinfo Bt. végezte. A megújult adatbázis változatlan eredeti tartalom mellett számos fejlesztést, új elemet tartalmaz: beépült az OpenStreetMap, így az automatikusan megnyílik; belekerült az SRTM (Shuttle Radar Topography Mission) domborzati modell; új térképként jeleníthetők meg az egyes korok között végbement birtokosváltozások; pontosabb lett az adatbázis geometriája; teljesen megújult az adatbázist futtató térinformatikai környezet.
A fejlesztés az Árpád-ház Program támogatásával valósult meg: e-ÁRPÁD (A Kárpát-medence Árpád-kori internetes adatbázisa) és a középkori Magyarország digitális atlasza (Árpád-ház Program III.2.) A projeket Szentpéteri József (ELKH BTK Történettudományi Intézet) vezette. A telepítő letöltéséhez a linket itt találja.