Szeptemberben újraindul az LHC
Szeptemberre halasztották a világ legnagyobb részecskegyorsítójának, a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Központ (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) újraindítását, hogy legyen idő a javítások elvégzésére.
A nagy hadronütköztető a világ eddigi legkomplexebb berendezése, és a tudósok a 13,7 milliárd évvel ezelőtti ősrobbanás utáni állapotokat próbálják vele újraalkotni. Az LHC Genf közelében, a francia-svájci határon egy 27 kilométeres földalatti alagútban található. A berendezés a fényhez közeli sebességre gyorsítja majd fel a protonnyalábokat, majd ütközteti azokat egymással. Az ütközések során új elemi részecskék jönnek létre, amelyek tanulmányozásával az anyag tulajdonságait és a világegyetem keletkezésének titkait szeretnék megfejteni a fizikusok.
Az első protonnyalábokat szeptember 10-én vezették körbe a 10 milliárd dolláros (2 214 milliárd forintos) költséggel létrehozott létesítményben. Kilenc nappal később elektromos rövidzárlat és a hűtőrendszerben lévő hélium szivárgása miatt a hadronütköztetőt le kellett állítani. Az eredeti tervek szerint tavasszal indították volna újra az LHC-t.
A CERN hétfői, késő esti közleménye szerint a javítás és új biztonsági eszközök beépítése után az első ütköztetéseket októberre tervezik, majd 2009. végéig rövid technikai szünet következik, és ezután a berendezés a következő őszig megállás nélkül üzemel. A javítás költségeit 35 millió svájci frankra (6,67 milliárd forintra) becsülik a CERN szakemberei.