
Gerardo Jimenez-Sanchez, a Mexikói Nemzeti Orvosgenetikai Kutatóintézet kutatója munkatársaival 300 kevert etnikai eredetű mesztic DNS-állományát vizsgálta, és sok olyan genetikai variációt talált, amely indián, európai és afrikai örökségre utalt. A kutatók ezeket a génszekvenciákat 30 bennszülött indián DNS-állományával hasonlították össze.
A kutatók, akik eredményeikről az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában számoltak be, 89 olyan jellemző, közös génvariációt fedeztek fel, amelyek nem szerepelnek a HapMap Nemzetközi Projekt katalógusában. Ez az adatbázis az emberek közötti genetikai hasonlóságokat és különbözőségeket térképezte fel.
"Ez a kutatás elősegítheti a mexikóiakat sújtó betegségek genetikai alapjainak megismerését, ezáltal e kórok leküzdését célzó hatékonyabb stratégiák kidolgozását" - hangsúlyozta Gerardo Jimenez-Sanchez, hozzátéve, hogy a vizsgálat túlmutat Mexikón, új adatokkal bővítve a latin-amerikai lakosságra vonatkozó ismereteket.
Latin-Amerikában több mint 560 millió ember él, az amerikai népesség-nyilvántartó hivatal adatai szerint pedig az Egyesült Államokban a latinók száma 2007-ben meghaladta a 45,5 milliót. Ez a legnagyobb és a leggyorsabban növekvő kisebbség az Egyesült Államokban.
"Ez a vizsgálat fehéren-feketén bebizonyította, hogy a kevert eredetű latin-amerikai lakosság eléggé különbözik a világ egyéb népességétől ahhoz, hogy génállományuk teljes skálájú feltérképezése mind tudományos, mind gazdasági szempontból indokolt legyen" - mutatott rá Julio Frenk volt mexikói egészségügyi miniszter, a Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézetének professzora.
A genetikai vizsgálat egyébként választ adhat arra, hogy az A/H1N1 vírus által okozott új típusú influenza miért a mexikóiak között szedte elsősorban halálos áldozatait. Míg Mexikóban legalább 56-an vesztették eddig életüket a járvány során, az Egyesült Államokban hárman, egy személy pedig Kanadában hunyt el.
"Ma még lehetetlen megmondani, hogy a genetikai sajátosság felelős-e az A/H1N1 egyedülálló halálozási arányáért Mexikóban" - hangsúlyozta Gerardo Jimenez-Sanchez. A szakértő szerint a mexikói populáció genetikai változékonyságának ismerete segíthet azonosítani azokat az örökléstani variációkat, amelyek bizonyos fertőző betegségek, így az influenza iránti fogékonyságért felelősek.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Brand and Content
Nőnapi kampányában AI sztereotípiákat cáfol a 4iG Csoport
Bár a technológiai iparágat sokan még mindig férfiközpontúnak tartják, a valóság ennél sokkal sokszínűbb. A 4iG Csoport nőnapi kampányának célja a társadalmi és AI sztereotípiák lebontása, ezáltal a nők technológiában betöltött szerepének erősítése.
2 órája
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24