Vizelettel és szögekkel semlegesítették a rontást
A boszorkányüveg egy rontásűző eszköz, aminek az volt a célja, hogy magába zárja a negatív energiákat. Ez a gyakorlat eléggé elterjedt volt a XVI-XVII. században, ám az eddig előkerült boszorkányüvegek mind üresek voltak. Nem így a londoni, amit elég alaposan bedugaszoltak. A korabeli elképzelések szerint az átkot mondó boszorkány kapcsolatba kerül az üveg tartalmával, és vizeléskor érezni kezdi a tűk és a szögek okozta iszonyatos fájdalmat. Szenvedései arra késztetik, hogy visszafordítsa a varázst, ez az egyetlen módja annak, hogy ő maga megszabaduljon a kínoktól. A kutatást irányító Alan Massey szerint a boszorkányüvegben talált tárgyak igazolják a korabeli rontásűző receptek hitelességét, amelyeket a ma embere annyira képtelenek tart, hogy hamisítványnak hiszi őket. Egy 1682-es keltezésű bírósági feljegyzés szerint egy férfi arra gyanakodott, hogy feleségén rontás ül. A férjnek azt javasolták, hogy felesége vizeletébe az asszony körömdarabkáit és haját tegye, majd alaposan főzze fel az egészet egy cserépfazékban. "A kiásott boszorkányüveg tartalmát is hasonló recept szerint állíthatták össze" - jegyezte meg Alan Massey. Az üveget komputeres tomográfiának, tartalmát pedig vegyelemzésnek és gázkromatográfiának vetették alá. Kiderült, hogy a vizeleten kívül kén, 12 vasszög, nyolc vörösréz gombostű van benne. Találtak még a palackban 10 körömdarabkát, valamint egy szív alakúra kivágott bőrdarabkát, amit egy meghajlított szöggel szúrtak át. A vizeletben nikotin találtak, tehát egy dohányosé lehetett. A köröm nem volt kopott, ami arra utal, hogy tulajdonosa jómódú lehetett. A keveréket egy mázas cserépflaskába töltötték, amely Hollandiában, vagy Németországban készült, rajta Roberto Bellarmino bíboros (1542-1621) arcmása látható.