Az Egyesült Államokban évtizedek óta több nagy vizsgálatban tanulmányozzák az életmód, a táplálkozási szokások és a legfontosabb társadalmi gondot jelentő betegségek - szívinfarktus, rosszindulatú daganatok – összefüggéseit. Az Iowa Women's Health Study 1986-ban indult 41836, a változás kora után lévő női önkéntessel. 19 esztendei, rendszeres orvosi ellenőrzés alapján most vonták le következtetéseiket a kutatók.
A vizsgálati alanyok rendszeresen kitöltötték azt a 127 tételből álló kérdőívet, mely táplálkozási szokásaikra, életvitelükre vonatkozott. A befutó adatlapok értékelése már eddig is érdekes adatokat eredményezett. Három éve ebből a vizsgálatból született az a meglepő felismerés, hogyha a nők naponta négyszer-ötször kávéznak, az kifejezetten kedvező a szív- és érbetegségek megelőzése szempontjából.
A rendszeres kávéfogyasztás esetében a magyarázatot a kutatók a kávé antioxidáns tulajdonságában találták meg. Pamela L. Lutsey és munkatársai most azt vizsgálták, hogy a ritkábban tanulmányozott, alsó végtagi visszérgyulladások és az egyes tápanyagok fogyasztása között van-e valamilyen, eddig nem ismert összefüggés.
Az első statisztikai értékelés azt jelezte, hogy a kávé a lábszáron, a combon bekövetkező, visszeres gyulladások szempontjából is védő hatású, de amikor egyéb szempontokat is figyelembe vettek, mint a testsúly, vagy az esetleges cukorbetegség, ez a kapcsolat már nem bizonyult jelentősnek. Az viszont egyértelműen kiderült, hogy azok az idősödő nők, akik naponta ittak alkoholt, ritkábban kaptak visszérgyulladást, mint azok, akik soha nem fogyasztottak szeszt. A különbség 26 százalékos védettség volt az alkoholt fogyasztók javára.