Más kutatók korábban már állítottak elő kémcsőben sejttenyészetből új szövetet, amelyet aztán sikerrel ültettek be. A japánok azonban a majdani fog kezdeményét ültették be, amelyből a fog a végleges helyén fejlődött ki. A japán kutatók el tudták érni, hogy a tej-, illetve eltávolított maradandó fog helyére beültetett fogkezdeményből rendes fog fejlődött ki, amely rágásra alkalmas volt. Az eljárást több alkalommal is meg tudták ismételni.
A Tokiói Természettudományi Egyetem tudósai Ikeda Ecuko vezetésével genetikailag átalakított sejtekből kitenyésztett szervkezdeményt ültettek be, amely tartalmazta azt az instrukciót, hogy hogyan fejlődjön ki belőle a kész szerv.
"Tanulmányunk az első bizonyíték arra, hogy lehetséges felnőtt szervezetben egyetlen kémcsőben manipulált sejtből kialakított szervkezdemény beültetésével újra létrehozni egy teljes, működőképes szervet" - írta az egyik társszerző, Cudzsi Takasi, a Tokiói Természettudományi Egyetem professzora. "A módszer a jövőben modellül szolgálhat gyógyászati szervpótlásokhoz" - tette hozzá a professzor.
A japán tudósok remélik, hogy a technikájuk később alkalmas lesz baleset, betegség vagy öregedés következtében károsodott vagy elveszített szervek pótlására.
A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences című amerikai tudományos folyóiratban jelent meg hétfőn.