![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
A címet viselő települések a "zöldturizmusra" építenek, így fontosnak tartják a térség természeti, táji értékeinek megőrzését, illetve az egészséges környezet fenntartható használatát, fejlesztését - hangzott el a hollókői látogatóközpontban tartott címátadó ünnepségen.
Szabó Imre a natúrpark-avatón közölte: a natúrpark címmel rendelkező települések és az ott élők nagyobb eséllyel indulhatnak a területfejlesztési, gazdálkodási, kulturális, turisztikai pályázatokon. A Cserhát Natúrpark koordinációs feladatait a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány látja el. Az alapítvány célja, hogy a natúrpark településein olyan szolgáltatási formák alakuljanak ki, amelyeken keresztül a lakosságnak jövedelem-kiegészítést tudnak biztosítani a falusi turizmus és az ökoturizmus révén.
A Cserhát Natúrpark 22 község területéből áll, kiterjedése több mint 38 ezer hektár. A csatlakozó települések: Alsótold, Becske, Bér, Bokor, Buják, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Cserhátszentiván, Ecseg, Felsőtold, Garáb, Herencsény, Hollókő, Kozárd, Kutasó, Magyarnándor, Nagylóc, Nógrádsipek, Rimóc, Szanda, Terény és Varsány. A terület a Cserhát keleti és északi középhegységi illetve dombvidéki jellegű részeit foglalja magában.
A természeteshez közeli erdők és az évszázadok óta művelt szántók, legelők, rétek egyaránt értékes növény- és állatfajoknak nyújtanak otthont. Bővizű források, természetesen kanyargó patakok, évszázados kocsányos tölgyek és elfeledett ízeket kínáló, régi gyümölcsfajták találhatók a területen. Az új természeti régió néprajzi értékekben is gazdag, s része egyebek közt a világörökségi palóc falu, Hollókő is. A Cserhát Natúrpark több települését a máig élő hagyományok, a gazdag népviselet és a palóc konyha jellemzi. A kirándulók mindemellett várakat, árpád-kori templomokat, kastélyokat és kúriákat találhatnak ezen a vidéken.
Magyarországon az első natúrparkokat 1997-ben hozták létre, európai mintára. Hazánkban jelenleg négy hivatalosan minősített natúrpark működik: a Vértesi Natúrpark, az Írottkő Natúrpark, a Sokoró-Pannontáj Natúrpark és a legújabb, a Cserhát Natúrpark. A natúrpark név használatát a környezetvédelmi és vízügyi miniszternél lehet kérelmezni.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)